HTML

Esztergomi Tükör

Esztergomról, Városunkról, a Városról. Fórum Esztergom jobbérzésű polgárainak. Hajrá, Esztergom!

Friss topikok

Linkblog

Dolgok mélye, az ördög körbeérő körei, filózgatnak az olvasók - levelekből tallózunk

2008.10.08. 18:35 Esztergomi Tükör

Mert az olyan úrias. A tegnap a zeneiskolával kapcsolatos üzenet levélírásra ösztönzött sokakat. Köszönjük! Írjanak továbbra is, magunk is jobban kedveljük ezt a társasági formát, mint az e-mailt, posztolást, kommentelést, fórumozást.

Nagycsaládosok és Szent Miklós Program

Első levél-idézetünk arra hívja fel a figyelmet, hogy „polgári ellenjelölt”-ünk (mostantól „p. e.”) nagycsaládosként mutatkozott be. Meg is kérdezi tőle,

"...vajon nem kellett volna megemlékeznie, főleg fideszesként arról, hogy január óta nagycsaládosként gyermekeinek ingyenesen biztosítják a zeneiskolai oktatást."

Bizony, tesszük hozzá, éppen annak a Szent Miklós Programnak a kibővítése nyomán, amit a „p. e.” és csoportosulásának tagjai által oly igen támadott Meggyes Tamás polgármester hozott létre Esztergomban, illetve bővít. A levél rámutat: tisztességtelen magatartás, amit a „p. e.” tanúsít. Elgondolkodunk ezen.

Gondolkodunk, és közben megkérdeztük a Városházát, hogy is van ez.

Íme, a válasz.

Tavaly decemberben a Szent Miklós Program tíz új elemmel egészült ki Meggyes Tamás polgármester javaslatára. Ebből három közvetlenül az iskoláztatást érintette, mindjárt az első a zeneiskolai képzést.

Az oktatási intézményekben fizetett térítési díj alól mentesítették a nagycsaládban élőket.

Az alapfokú művészetoktatásban részt vevők, vagyis a Zeneiskolába járók közül a 3 vagy több gyermekes, tehát nagycsaládban élő esztergomi tanulók számára tandíjmentessé vált az oktatás.

Ez több, mint 1,2 millió forintos költséggel valósul meg, 2008. első félévében, vagyis a 2007/2008-as tanév második félévében 28 család 92 gyermekét érintette, és körülbelül ugyanennyit érint az új tanévben is. Évente és tanulónként átlagosan 12.000,- Ft tandíjat enged el az Önkormányzat. A tavaszi félévben a Zsolt Nándor Iskola nagycsaládban élő tanulói után több, mint 680 ezer forintot vállalt át Esztergom.

Ugyanekkor vállalta át a nagycsaládosoktól teljes mértékben (jövedelmi viszonyoktól függetlenül) az étkezési térítést is Esztergom. Az intézkedés 283 család 879 gyermekét érinti. A szülők számára az általuk befizetett gyermekétkeztetési díjakat, eddig több mint 3 millió forintot utaltak vissza.

A beiskolázási segély egy főre eső jövedelemhatárát a 3 vagy több gyermeket nevelők esetében 200 %-ról 250 %-ra, 71.250,- Ft-ra emelték, egyedülálló szülő esetén 300 %-ra, vagyis 85.500,- Ft-ra. Ez 5 millió forintból valósul meg, és így a decemberben nyilvántartott 182-ról 507-re emelkedett a támogatásban részesülők száma.

Szép, gondoljuk szociológusként „polgári ellenjelölt” mindezzel tisztában is volt, és gondoljuk, nem tetszik neki mindez, hiszen dicsérő szavakat tőle nem olvastunk.

Pedig szerintünk járna.

Munkátlanság - henyeség vagy faképnél történő hagyás?

Következő olvasói levelünk arról értekezik, felháborodottan, hogy „p. e.” tíz éve nem sertepertélt a Fidesz tájékán sem, sem a taggyűléseken, sem a kampányokban, sem a szórólapozásban, sem az aláírás-gyűjtésekben. Ezzel szemben a Meggyes Tamás és a fideszes városvezetés döntései ellen kimondottan ágált, többször lehetett őt aláírásokat gyűjtve látni, hol népszavazási kezdeményezéshez, hol petícióhoz, hol tüntetésen. (A magunk részéről nem foglalnánk állást, de ez annyira pofátlanság, hogy inkább ideírjuk, hadnemár postásokon, pénztárosokon, meg kalauzokon kelljen levezetni dühünket.)

Levélírónk figyelmesen olvassa a helyi és megyei sajtót, mert hozzáteszi: míg „p. e.” a Fideszből szintén éppen kizárt vállalkozóval az anagrammagom kedvence, addig rendszeres levélíróként Gyöngyösi László a Tittmannhoz dörgölőző kapcabaloldal prominense. Mi másért jelent volna meg a dorogi MSZP-s polgármesterrel, valamint a helyi MSZP-sekkel, meg a két kókista liberálissal, Vargával és Kertivel (akik ugye a Horváth Ágnesi reformerekhez tartoznak). Levélírónk felhívja a figyelmet: a kemmán látható képektől mégy csak elképedt. Vajon mi a fenét keresett ott Sólyom Olimpia főigazgató a Vaszaryból? Ám nem volt rest elővenni az aznapi sajtót. És azt látta, hogy a Várhegy Klub nevű szockó rendezvényt (Tittmann, Winkfein mint „házigazda”, Székely „Mefisztó” Tamás miniszter, plusz Varga, Kerti, meg Gyöngyösi, és ugye Sólyom Olimpia, döbbenet) a Vaszary Kórház támogatásával készülő oldalon írta nem más, mint Rafael Balázs.

Szerkesztőségünk tisztelettel kérdezi: hogy-hogy? Mármint miért szponzorál (szponzol? szponzít? dotál? támogat? grétsylászló?) intézményünk önkormányzati pénzből baloldali újságot? Miért is? Sólyom Olimpia a hibás! De szeretnénk kérni, vegye észre: ilyet nem szabad csinálni. Főleg ha… Zárójelet bezárunk: az ügyre még visszatérünk.

De most vissza levelünkhöz.

Inkább nem, elég ennyi, később elővesszük, tartalmas. Elég mára annyi, hogy Sólyom Olimpia esztergomi közpénzből támogat egy balos lapot, plusz a szocikkal együtt klubozik a Várban, és hogy „p. e.” és Tittmann talpasa, Gyöngyösi egy lapban jelenik meg, olyan lapban, amit egy esztergomi vállalkozó pénzel.

Akiről, és most mégis előveszünk egy üzenetet, pedig azt mondtuk, utolsó lesz az előző, szóval akiről azt írja az elfogulatlan és híres polgári gondolkodókat megszólaltató fanzinocska, hogy

„Logikus, megfontolt válaszok - közérthető és lényegre törő stílusa mit sem változott. … Valóban sok a nyitott kérdés és valódi problémát jelent az alternatívák hiánya. … az elveket leginkább képviselő személyt kell megtalálnunk nekünk, Fideszeseknek. … erkölcsileg lehetetlennek tartom részvételem a testületi üléseken. … Szemlesütve nem lehet dolgozni."

Gyöngyszemek voltak, muszáj volt idézni.

Egyrészt milyen polgári stílus, hogy „Logikus, megfontolt válaszok - közérthető és lényegre törő stílusa mit sem változott”? Kérem, kérem, Szabad Nép? Sztalinizmus ez, bizony, még jó, hogy nem demokratikus. Hát így, kérdés nélkül, válasz nélkül, előlegezve a bizalmat? Mint Gy. F. megjátszott, ripacs, némafilmes börleszkje, fujj!

Valóban sok a nyitott kérdés és valódi problémát jelent az alternatívák hiánya” - tudjuk, hogy idézett ember nem mond ilyeneket. Nem ezért szerettük. Most kérdezze meg Bejó, Cserép, Lőrincz: na ugye, hát miért szerettétek, a pénzéért? A válasz ott van a lapjukban, a kérdésekben, a dicshimnuszban, a vállalkozónak írt karakterjeikben. A pénzben, amiből lapot adnak ki, amiből megélnek. Ők ugyanezért. Csak ezen az oldalon pénzesnek lenni kevés. Az még nem alternatíva.

Az elveket leginkább képviselő személyt kell megtalálnunk nekünk, Fideszeseknek” - egy a bökkenő: nem fideszes ő már. Kizárási eljárás indult ellene, semmilyen taggyűlésre el nem jár, véleményét és tetteit titkolja. Például hol van a magyarázat arra, hogy az azóta kilencedmagával előzetesbe (lassan négyhónapnyi előzetesbe!) került gyújtogatóval együtt filmeztette magát egy nappal Meggyes házának felgyújtása előtt? Olyan egyesület tagja, aminek (szintén kizárás alatt álló) vezetője ennek a gyújtogatónak a nyílt levelével próbált házalni az esztergomi politikában. Na, mi a válasz?

erkölcsileg lehetetlennek tartom részvételem a testületi üléseken. … Szemlesütve nem lehet dolgozni” - a fentiekre tekintettel egyet kell értenünk, ahogy levélírónk is. Természetesen azzal, hogy ilyen elszámolási problémák megoldásáig nem kellene bemenni a demokrácia csarnokaiba. Magyarázatot keres levélírónk, idézhetnénk hosszan, nem tesszük.

Magyarázatot adjon, akinek magyaráznia kellene: a Tittmannal összebútorozott áljobb, műcivil társaság és az általa pénzelt lapocska.

Várunk.

(Persze azért a blog folytatódik.)

 


 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://esztergomitukor.blog.hu/api/trackback/id/tr60703767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása