HTML

Esztergomi Tükör

Esztergomról, Városunkról, a Városról. Fórum Esztergom jobbérzésű polgárainak. Hajrá, Esztergom!

Friss topikok

Linkblog

Most lehet véget vetnünk a hazugságoknak!

2009.06.05. 23:50 Esztergomi Tükör

Most küldhetjük el a fenébe az egész lakásadós, megszorítós, hazudozós, polgárveretős, titkosszolgálatos, adónemfizetős, ügyeskedős, MSzMP-s bandát. A fenébe!

Amit Tittmann, Winkfein, Nyíri művel, amit Bajnai, Gyurcsány művel, amit Oszkó, Veres, Draskovics művel, abból elég. Most csak pár szót a hazugságokról, legújabb dolgozatuk nyomán.

Tittmann és Winkfein dicsekszik, Esztergom főterével, Kanonoksorral, Bánomi áttöréssel. Ó, hogy az ég nem rogy rájuk a hazugságok közben!

A főtér nem MSzP-s!

A Széchenyi tér heves ellenzői voltak ők, a szocik, Nyíri, Winkfein, Láposi, az aggnő, mennyit mondogatták: „ebbe fog belebukni Meggyes! hogy éppen a választás évében túrja fel a teret! és fű! milyen drága!” Aztán a polgárok, mert értelmesebbek, mint az MSzP-s képviselők, szépen elviselték az építkezés, délutánonként lejárnak a térre, fényképezkednek a szökőkútnál, a csobogóknál, a hevesebbje a zászlótartók előtt. Gyereket sétáltatnak, kávéznak munkába menet, sört isznak munka után. Mert nem szeretnek lehajtott fejjel járni. Még a baloldaliak sem tagadják meg a teret. Mert a tér a miénk, és mert az, hogy jól érezzük-e magunkat a saját városunk főterén, komolyan hülyéket leszámítva nem baloldali vagy jobboldali, ateista vagy keresztény dolog.
De hogy az MSzP dicsekedjen vele… attól azért kifordul a gálám. Főleg mert a költségek fele érkezett uniós forrásból (nem az MSzP-től, nem a kormánytól, nem, nem). És főleg mert most a támogatással dicsekszenek, miközben korábban minden városi forintért, amit ráfordítottak Meggyesék, hangosan sírtak.

A Várhegy nem MSzP-s!

És ott a Kanonok sor, a Szent Adalbert Központtal. Hát azt sem az Gyurcsány- és Bajnai-kormány támogatásából építették. Ki ne emlékezne a botrányokra, hogy „elsikkasztották a pénzt”, meg hogy „hol a kárpótlás?...”, miközben az egyházi ingatlanok utáni pénz nagy részét még meg sem kaptuk, hogy azért, mert időben kiköltöztek az iskolák, még Esztergomnak kellett hitelt felvenni a becstelen, hitszegő MszP-kormány miatt, Gyurcsány miatt?

Az elkerülőút nem MSzP-s!

És a Bánomi Áttörés? aminek több mint 3/4-ét Esztergomnak kellett kifizetni? mert az MSzP-kormány szerint országos főutat nem az államnak kell építenie, hanem annak a városnak, amit kettévág egy határátkelőhöz és Duna-hídhoz vezető főútvonal? Miközben Dorogon két főút épült tisztán állami forrásból? Mert büntetni akarták a renitens Esztergomot?

(Zárójelben mondom)

(Bajnai legutóbb, csak legutóbb kiderült adócsalásával pont annyi pénzt mentett meg magának, amennyit Esztergom kapott a Bánomira. Vagyis ha Bajnai nem lopott volna, Esztergomnak nem a 3/4-ét kellene fizetnie, csak a felét. Megmaradna nekünk negyedmilliárd forint. És ez csak egy volt a Bajnai- és Oszkó-félék csalásaiból!)

E-sztergom nem MSzP-s!

Az elektronikus önkormányzati rendszer? amit annyit szidnak? hát kiderül, hogy az ő művük mégis? Akkor minek a balhék, hogy drága? vagy most hirtelen mindent elfelejtett a kiadó, az MSzP? Puch Lászlónak elgurult a gyógyszer, és Tittmann és Winkfein most a bútorok alatt matat, hogy megkeresse?

Az ipari terület nem MSzP-s!

Az Ipari Park? amit Esztergom fejleszt szívósan? Esztergom épít bele utat, közművet, hogy aztán a csődkormányok, a kétbalkéz, hozzá nem értő, rest és tolvaj MSzP-SzDSz- és MSzP-kormányok t9önkretegyék? a magyar gazdasággal együtt? Amit Eszergom fejleszt szívósan és nagyrészt saját pénzből, és keresi a letelepülő cégeket, amiket aztán csődbe dönt az MSzP? Ezzel dicsekszenek? amikor negyedével esett vissza az ipari termelés Magyarországon?

Az Aquasziget sem MSzP-s!

És végül a dorogi uszodában úszni tanuló százakról. Értjük ám mi a célzást. Mi is céloznánk arra, hogy az esztergomi élményfürdőben, az Aquaszigeten, ami az „Év Gyógy- és Wellnessfürdője 2008” címet elnyerte, és ami négy épülő szállodát hozott Esztergomba, gyermekek ezrei tanulhattak már meg úszni. Igaz, annak az építéséhez a támogatást nem az EU-tól kellett elkuncsorogni. Azt az Orbán-kormány Széchenyi-tervének köszönhetjük. Azt a Széchenyi-tervet saját hazánk forrásaiból lehetett pénzelni. Igaz, az esztergomi támogatást már a Medgyessy-kormánynak kellett folyósítani, hát persze, hogy két előzetes vizsgálattal akarták elmeszelni, és hát persze, hogy csahos ebeikkel, a haverikutyákkal mindig ugattatták az építkezést, majd a működést. Nyíri feljelentései, Láposi sajtótájékoztatója mind-mind a fürdőépítés leállításáért, Esztergom beruházásának romba döntéséért volt.

Hát micsoda pofátlanság már ez?

Hát micsoda pofátlanság kell, hogy a felgerjesztett indulatok, a pénzkivonások, a magunkra hagyatottság után most jöjjön Tittmann, Winkfein, mögöttük Bajnai, mögötte Gyurcsány, meg Lendvai, Veres, és mögöttük jönnek a Zuschlagok, Weiszenbergerek, a pofátlanok, a tolvajok.
Pfujj, hogy ezek milyen undorítóak!
Hát róluk lehet véleményt mondani vasárnap. Ha nem tud elmenni, kérjen mozgóurnát, ha csaló tolvaj MSzP-seket lát gazemberkedni vasárnap, láncszavazni, választókat szavazókörbe szállítani, hívja a fideszeseket!

És végül ott a csapat

Az MSzP-sek csapata. Göncz Kinga, az SzDSz-alapító Göncz Árpád, egykori köztárasági elnök lánya. Neki már mindegy volt, hogy SzDSz vagy MSzP, neki lényeg a brüsszeli repülőjegy volt. Tapasztalataira hivatkoznak, hát mondjanak akár csak egy sikert a magyar külpolitikában, amit az ő minisztersége alatt értünk el? Medgyessy pezsgője a románokkal Erdély és a Partium elszakításának gyásznapján? például? Aztán Gurmai Zitaaz Európai Szocialista Párt egyik vezetője (melyik?), aki kijelenti: az MSzP nem baloldali gazdaságpolitikát folytat, hanem neoliberálist. Mellette viszont esélyegyenlőségi szakértő, mintha a szabadpiaci gazdaság legalább köszönő viszonyban lenne az esélyegyenlőséggel. És ott van még Herczog Edit, akit az EP egyikk legelismertebb képviselőjének neveznek. Miért is? hiszen tudjuk, kiderült az már hetekkel ezelőtt, hogy az MSzP-sek a leglustább, leghaszontalanabb képviselőink Brüsszelben és Straßburgban, akik a legritkábban teszik lábukat az Európai Parlament üléstermébe. Akik egyébként még ott kint is kiállítást záratnak be, ha nekik nem tetszik. Akik a bunkó MSzP-s politikát exportálják Európába, ahol a kutya nem kíváncsi az ő hónaljszagú izmozásukra. Ahol kínos, hogy egy bukott magyarországi kormánypárt az EU-s pénzeket saját kampányára herdálja el, és ami marad, azt szétlopkodják, államilag szervezett kalózok rabolják el az európai polgárok adójából beszedett „EU-s pénzt”.

Európa másra kíváncsi

Európa mást szeretne látni Magyarországon is. 7-én mutassuk meg, valóban van olyan pártunk, amit érdemes megmutatni, aminek a képviselői hasznosan töltik idejüket „odaki”, aminek a képviselőivel együtt lehet működni azért, hogy Magyarország tényleg Európa részévé válhasson.

Ez a Fidesz. Tessék rájuk szavazni!

 

 

Szólj hozzá!

Egerek és emberek

2009.05.04. 12:15 Esztergomi Tükör

Itt van, ugye, ez a kis gnóm, aki feszt mantrázza, hogy egerek, meg szülni-szoptatni, és hogy ez gyalázat. És természetesen Anyák Napját aranyozza be ezzel, ahelyett, hogy venne virágot a feleségének, akivel, mint mondta volt,

"befejezte a szaporodását".

Namost ez a kis gnóm, Ócskamityek seggepartján a szőrbenragadt szargombóc, Mityek Gáborkája, alig nemrég fogalmazta el magát, hogy ő a szaporodást befejezte. Gondolom gyermekeire mint kis ivadékokra is bír gondolni, szaporulatra netán, feleségére meg mint tenyészállatra, következik mindebből.

Namost ez a kis tenyészállat (-hím, esetleg, hímes tojás, vagy pont fordítva, megvan: haveri kutya!) névtelen forrásaiból kiszopva terjeszti az egeres-emberes meglátását, mintegy kihasználva az Anyák Napját, jelezve, hogy neki nem drága semmi, gondolom imígyen gondoskodik meghitt otthonról és szerető családi körről.

Hát brávó!

És külön brávó, hogy ehhez megtalálja a polgármester abszolute elfogulatlan ex-feleségét, akit mint csupántiszta ősforrást idéz meg honlapján. Mi meg elhisszük, hogy elfogulatlan, mint az elvált feleségek túlnyomó többsége, és el azt is, hogy Ócskamityek, a szellemóriás, akiről nem kell helyreigazítani, ha leírják:

"szökésben van",

szintén sine ira et studio mondta neki tollba (önterjúk gyanánt) a hazugságait asszonyverésről.

Nem baj, most még csimpaszkodnak a perem alá, aztán jön a Nagy Hullám, és a kis baciváriak kifehéredve nézik a lefolyóból, ahogy a felejtés és az igazságszolgáltatás vízörvényei lemossák őket oda, ahová valók.

Az lesz aztán állati.

Na, gyertek köpködni!

Szólj hozzá!

Tittmann és Winkfein túszul ejtették az országot

2009.04.30. 07:44 Esztergomi Tükör

Egy hete múlt már, hogy a Gyurcsány-klón letette a hivatali esküt. A Gyurcsány-program megvalósítását csak gyorsította a kormányfő-váltás. Illúziónk nem lehet: alibi-miniszterelnök vezeti azt az MSZP-kormányt, ami az Őszödi Böszme aljasságra, hazugságra, legfőképpen pedig sanyarú megszorításokra épülő tervét végrehajtja. A fosztogatás programját. Az MSZP programját.

Felelősök

Ezt pedig nem akárkik tették lehetővé: a sáros MSZP-bagázsból helyben kiemelkedik Tittmann János és Winkfein Csaba.

Az MSZP két dorogi és esztergomi képviselője. A Kisböszmék.

A hatalom megszállottjai.

Gyurcsány tettestársai.

Az MSZP hazugsággyárának szakmunkásai.

Tittmann és Winkfein

A Kormányunk és Pártunk (KáPé!) ZRt. részvényesei.

A Hazugságbeszéd cinkosai.

Akik 2006 májusa óta hol hallgatásukkal, hol nyíl cinizmusukkal benntartották a hatalomban Gyurcsányt.

Akik lehetővé tették, hogy az MSZP dinasztikus trónöröklésével elrabolják tőlünk (a pénzünk mellett) a demokráciánkat is.

Fáj

Mert a nyugdíjcsökkentés fáj.

Mert a GYES, a GYED időtartamának csökkentése, értékének csökkentése fájni fog.

Mert a fizetések csökkentése fáj.

Mert az ingatlanadó fáj (tetszenek emlékezni arra az MSZP-s ígéretre, hogy nem vezetik be? ugyan már!).

Mert az adóemelés fáj (tetszenek elékezni az MSZP adócsökkentési ígéreteire? ugyan már! ugyan már! hiszen az csak hazugság volt!).

Mert a kórházak sanyargatása fáj (ki ne emlékezne az ígéretekre, hogy mennyi pénzt költenek majd az egészségügyre? aztán a megszorítások jöttek, a vizitdíj, a napidíj, a leváltott miniszterek, a Vaszary „kiejtése” a kiemelt kórházak listájáról, aztán újabb 15 milliárdos pénzelvétel, az fáj!).

Mert a gyógyszeráremelés fájni fog (abból is 15 milliárdot vettek ki még Gyurcsányék!). A segélyek visszafogása fáj.

Mert a lakástámogatási rendszer megszüntetése fáj.

Mert az útberuházások visszavonása fáj (tetszenek emlékezni arra a 2007-es ígéretre, hogy 80 millióból „faltól falig” újjáépítik a Dobogókői utat és a Terézia utcát? ugyan már! hisz’ az csak hazugság!).

Nem kicsit, nagyon

Mert mindez már most fáj, és nem kicsit fáj, és mindehhez Tittmann és Winkfein adta a támogatást, szavazatokban, pedig már rég nem képviselnek szinte senkit, elég csak belenézni a közvélemény-kutatásokba. Mert amikor ekkora zakót jósolnak nekik, Tittmann-nak és Winkfeinnek, és az egész MSZP-s rablóbandának, akkor egy ilyen Gyurcsánylemondást rendes demokratáknak meg kellett volna ragadniuk, és hagyni, hagyni, hogy a népek szavazhassanak, véleményt nyilváníthassanak. Legfőképpen hagyni, hogy mi, a népek, dönthessünk, akarjuk-e őket. Nagy lenne a zakó, de a kabát, ahogy mondani szokás, még nagyobb rájuk.

Az ellopott választás

Éppen ez fáj a legjobban mindenkinek. Az fáj a legjobban, hogy azok, akik minderről tehetnek – Tittmann, Winkfein MSZP-s képviselők – elintézték, hogy ne lehessen elzavarni őket, elküldeni, és új választást tartani. Tittmann és Winkfein elintézték, hogy amikor katasztrófába vezették az országot, megbuktak gazdaságirányításból, szociálpolitikából, amikor csak a legszigorúbb feltételekkel adott IMF-hitelekkel lehet máról holnapra kifizetni az állam költségeit, amikor a csőd már nem kopog az ajtón, hanem beköltözött a háztartásokba, és eleszi a gyerek elől a reggelit, a nagyiék előtt a gyógyszert, és apu-anyut kirúgatta a munkahelyéről, az egész családot pedig kiüldözi a hiteles lakásából, akkor továbbra is ők maradjanak hatalmon.

Tittmann és Winkfein elintézték, hogy az MSZP-nek roppant hasznos szavazataikkal tovább támogathassák az országirányításra képtelen, csak lopkodni, megszorítani, pénzt kimenekíteni (és mellette titkosrendőrködni, tömeget veretni, Pozsonyban, Bukarestben térdre esve megalázkodni) tudó klónhadsereget, a gyurcsányság, veresség, lendvaiság, ficsorság, oszkóság, draskovicsság, szilvásyság, hillerség, szekeresség – tittmannság és winkfeinség! – torát.

Dönts helyben!

Tittmann és Winkfein tehetnek minderről. Itt helyben. Döntöttek helyettünk. És a felelősséget, a számlát, a fizetnivalót ránk hagyták.

De előbb-utóbb nem fizetünk tovább helyettük. Előbb-utóbb a dolgok visszakerülnek rendes helyükre.

A felelősség visszakerül Tittmannhoz és Winkfeinhez.

A döntés pedig visszakerül hozzánk.

Szólj hozzá!

Nyíri, az illegális

2009.04.20. 08:34 Esztergomi Tükör

Mert mást mit gondoltál volna, Kedves Közönségünk. Már pénteken azon röhögtek a városházán, milyen gyorsan írja Nyíri a tiltakozó mindenféléket ezekért a táblákért...

 

Aztán már a hétvégén eltűnt belőlük pár. Bezzeg a zeMeSzPés megszorítóst akkor nem fűtötte ilyen buzgalom, amikor a kertvárosi bekötőn jelent meg neoluxolt tábla Esztergomról. Meg amikor a visegrádin. Csak hogy két olyan utat mondjunk, amiket Nyíri pártjának köszönhetően még sokáig egybefüggő gödörtengerként kell járnunk nap mint nap.

Ezt a zeMeSzPének köszönhetjük, Tittmann-nak és Winkfeinnek, és Bajnainak.

Akik az ügyet figyelemmel kísérik, tudják: az állam helyett Esztergom nyírja a főutak menti gazt, takarítja az árkot, ültet fát. Mindebből juthatna több óvodákra, iskolákra, kórházra, nyugdíjasokra, de sajnos nem lehet, mert a zeMeSzPés kormány így fosztogat minket. Tittmann, Nyíri, Winkfein, a hazug fosztogatók. Bajnai az. A szocialisták azok. Emlékszünk, két éve kiderült: csak ártani tudnak nekünk. Akkor vágták ki a visegrádi főút fasorát. Tittmann utasítására. A leveleket megtalálták az esztergomiak, a bizonyíték égbekiáltó: egy ócska komcsi, Tittmann János, esztergomi fákat vágatott ki. Mert ahhoz nagyon ért. Szakértő, ahogy a kormánya is: Szekeres, Hiller, Ficsor, Vahl, köztük olyan bűnözők, akik még a kormányalakítás előtt lebuktak szépen.

Meg persze kimaszírozta magának, hogy Dorogon előbb legyen elkerülő út, aztán kitiltsák a teherforgalmat Dorogról, aztán a teljes belvárosi főutat felújítsák. Esztergomnak meg nem jut második főút, csak ha a sajátjából kifizeti több mint 3/4-ét, konkrétan 760 milliót, amihez kegyeskednek 240-et adni. Mert a zeMeSzPés államnak édesmindegy, szívnak-e az esztergomiak, amíg Tittmann szavazatát egy-két főutacskával biztosan a kezükben/zsebükben tartják. Egy komcsi bőven elég nekik, mit gondolnának 31000 esztergomival?

Ezt a zeMeSzPének köszönhetjük, Tittmann-nak és Winkfeinnek.

Igaz, tudjuk Gyurcsány és Bajnai megválasztgetása óta, hogy az eMeSzPének, vagyis Tittmann-nak, Nyírinek és Winkfeinnek a demokrácia semmi. Sem az esküjükhöz, sem az ízléshez nem tartják magukat. Törvény, igazság mára semmivé lett

Nyíri Elvtárs! Csak azokért a faja utakért tennél valamit, ne csak az orv, hazug feljelentésekkel kapcsolatban olvassuk a neved mindig, meg amiért talpnyaló módra támogatod Tittmannt, Winkfeint és Bajnait.

És hidd el, Nyíri Elvtárs, nemsokára vége lesz ennek a tábklazúzós kamaszromantikának. És előhívnak Téged, és elszámoltatnak Titeket. És akkor véged lesz Tenéked, amiként a botnak is vége van.

Szólj hozzá!

Az MSZP programja

2009.04.07. 09:37 Esztergomi Tükör

Nézzük, mire készül Tittmann, Winkfein, Nyíri!

Előbbi két MSZP-s (böszmék) már aláírta a csatlakozási hűségnyilatkozatot mint parlamenti képviselők, utóbbi pedig Esztergomban tartja a frontot. El kell terelnie a figyelmet az MSZP-s fosztogatóprogramról, hát persze, hogy a megyei ügyészségre szaladgál. ÉS míg ő szaladgál, tessenek elgondolni: Tittmann és Winkfein mi minden hűségnyilatkozatot alá nem írt. Kusssoltak Őszöd után, csendben tették a dolgukat (lopás, hazudozás, lejáratás), megszavazták a költségvetéseket (2007, 2008, 2009, a lejtmenet költségvetései), időnként felkirándultak miniszterhaverokkal a Várba, aztán tették a dolgukat tovább (lopás, hazudozás, lejáratás). Nyíri meg éppen most szopta be az esztergomi tisztviselők ellen "névtelenül" tett feljelentést: sem hivatali visszaélés, sem hűtlen kezelés. Teringettét! most micsinájjuk? ŐŐááhhőőőakkóittenmostanmámaaztat? Ja, mélygarázs!... Ja, szórólap!...

Nézzük hát, mire készül ellenünk az MSZP!

Egyelőre nem látjuk a teljes programot, dehát Gyurcsány óta tudjuk, az MSZP-seknek nem szokása kibontani az igazság minden szálát. Akit tehát még ennél is jobban kizsebelnek, ne hozzánk járjon panaszkodni!
Gordonblőd a következő „fájdalmas, lemondást jelentő intézkedések”-hez kérte az MSZP (és az SZDSZ-es kisböszmék!) hozzájárulását:
 
    a korábban már bejelentett intézkedéscsomagon túl további kiadáscsökkentő lépések, nemcsak 2010-ben, hanem már idén is
     bérbefagyasztás a közszférában két évre (ez kábé mínusz 5-8% az infláció miatt, méghozzá jövőre még egyszer)
13. havi illetmény és nyugdíj visszavonása (ez kábé mínusz 8,5%), már az idei második részt is!
    az idei második félévre ütemezett keresetkiegészítés „felülvizsgálata” (ez tudjuk, mit jelent: lóf@sz lesz, nem keresetkiegészítés)
     a családi pótlékot jelenlegi szinten rögzítik
     két évben maximálják a gyes- és a gyed-jogosultságot
     a 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetését előrehozzák
     évente hat hónappal emelik a nyugdíjkorhatárt.
     befagyasztják a nyugdíjminimumot
     a 2009. évi nyugdíjemelést 2010. január elsejére halasztják
     a 2010. évi nyugdíjemelést elhagyják
     megszüntetik a mai svájci indexálást, aminél a nyugdíjemelés a reálbérnövekedés felével haladja meg az infláció mértékét, és „sima” inflációkövető indexálásra térnek
     csökkentik a táppénzt, 60%-ra
     megszüntetik a lakástámogatásokat
     megszüntetik a forinthiteles lakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatást
     megszüntetik a lakásvásárláskor a gyermekek után járó lakásvásárlási kedvezményt, a szocpolt és a félszocpolt
     megszüntetik 2010-től a távhő- és gázkompenzációt
     befagyasztják a családi pótlékot a következő két évben (ez minimum 5-8% csökkentést jelent évente
     csökkentik a rendszeres szociális segélyt
     a gyed csak a gyerek egy éves koráig járna (most kétéves korig jár, hogy hova mennek vissza dolgozni a gyedes mamák, ki tudja, de az is lehet, hogy csak a kirúgás elleni védelmük idejét felezi meg Bajnai, hogy könnyebb legyen megszabadulni tőlük is), és korábban lesznek gyesesek, hiszen míg a gyed az előző évi bruttó jövedelem, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 70 százaléka, akár százezer forint is lehet, a gyes fix összegű, nem éri el a 30 ezer forintot sem – ez pedig aljasság, pofátlan, MSZP-s spórolós gyurcsányi aljasság!
     a nyugdíjminimum befagyasztása miatt az összes ahhoz kötött szociális juttatást is befagyasztják
     a rokkantnyugdíjazásnál szigorítják a felülvizsgálatot
     magvonnak a MÁV-tól 30-50 milliárd forintot
     a minisztériumi pénzekből pár tízmilliárdot zárolnak (az egészségügyből 2-szer 15 milliárdot: a gyógyszertámogatásból és a kórházaktól már el is vonták április elsejével)
     lefaragnak az egészségügyi kasszából
     csökkentik az agrártámogatásokat
     csökkentik az önkormányzati támogatásokat
     csökkentik a tömegközlekedés támogatását
Adó- és járulékcsökkentés? Ugyan már! Azt nem találunk Bajnai csomagjában, az olyan gyurcsányos-böszmés hazugságígéret.
 

bajnai = gyurcsány = mszp

Namost tessenek visszaemlékezni: ezek voltak azok az intézkedések (éppen azok az intézkedések voltak!) amikbe Gyurcsány belebukott, a Bajnai-csomag elemei a Gyurcsány-csomagból visszaköszönnek.Gordonblőd azt mondta: ez nem a baloldal programja, ez az ő programja. De Te, Kedves Olvasó, ne hagyd magad megtéveszteni. Amit fent olvashatol, az az MSZP-SZDSZ programja.
 
Bajnai programja az MSZP és az SZDSZ programja.
 
Különben mi a fenének írta volna alá a sok MSZP-s szolga?
Csak hogy jobban fájjon: azért csinálják ezt meg, mert előtte alaposan elrontották Magyarországot. Azért ők, mert nem voltak hajlandóak Veled, Kedves Olvasó, úgyismint Választó, szembenézni, és új választást kiírni. A hatalmukhoz ragaszkodva megtartották a kormányzást, a pénzükhöz ragaszkodva megkeresték Bajnait (Kisgyurcsányt).
Csak hogy jobban fájjon: van más, a gazdaságot lendületbe hozó program. Esztergomban is van, Magyarországon is van. De ezt Te, Kedves Olvasó, úgyismint Választó, nem választhatod. Mert Kiss, Veres, Bajnai, Gyurcsány, Fodor, Lendvai, Kóka, Eörsi, Kuncze, Szanyi, Újhelyi, Mesterházy, Gráf, Szűcs, Tittman, Winkfein, Nyíri és a többi, hatalomba-bársonyszékbe-pénzeszsákba kapaszkodó MSZP-s és SZDSZ-es nem engedte meg Neked.
 
Na, most nézegesd az MSZP programját, és közben jusson eszedbe, ahogy Gyurcsány és Bajnai, az egymást váltó milliárdosok a vörös drapériák előtt az Internacionálét énekelte az éhes proletárokról, a Föld (föld?) rabjairól. Szemüket forgatva, kicsit feszengve, de jót röhögve. Rajtunk röhögtek akkor, ne feledd, Kedves Olvasó, úgyismint Választó, Rajtad és rajtam, Rajtunk.

Szólj hozzá!

Pirosbetűs ünnep

2009.04.04. 15:59 Esztergomi Tükör

A Nyíri Attila pénzelte sajtókommandó lecsapott. Április negyedikére időzítve végigszórólapozták a várost.

Sok szép piros betű, először azt hittem, előjött Attusból az őszinte valódi énje, áprilisnégy, ahogy megszokta apóséknál. Nah, persze, hiába. Nemhogy őszinte szó, de még Nyíri szava se. Sehol.

Mert ebből a hebegő-habogó nyelvpótlékból ezt nem nézzük ki. Látjuk a testületi tudósításban, ahogy pernyévé égeti magát. Hát akkor minek?

És a feljelentőművész stábja miért idézi horváthék honlapját kétharmad oldalon?

Ez nem ér, remélem, levonták a karakterdíjukból.

Ja, amúgy tartalomegyes, ahogy van. Főleg az újabb mélygarázsos feljelentés tükrében.

Meggyes szavait az élet újfent igazolta.

Nyíri egy hazug, ócska MSZP-s, épp olyan, mint akik a hűségnyilatkozatot Libásgordonnak aláírták.

Szerencse, hogy belőle nem lesz parlamenti képviselő.

Na, kellemes hétvégét!

Szólj hozzá!

Nyíri és társai újra árnyékra vetődnek

2009.04.02. 21:31 Esztergomi Tükör

Na, Nyírinek itt lesz vége. A mélygarázs-nyomozási szenzációval, amit nagy nehezen öszekoholgatott az MSZP-s rágalomagytröszt, a RémTím.

Nyíri, mint tudjuk, jött-ment, kijegyzetelgetett ezt-azt, aztán nyomozás indult. Meggyes Tamás így írt erről a Hídlap múlt szombati számában:
„A városban sok mindent „sejtenek”. Azt vélik egyesek, hogy Nyíri vizsgálódása és az ügyészség nyomozást elrendelő határozata nem csak időben követte egymást. Ezt a vélekedést támasztja alá az is, hogy február első napjaiban kaptam választ a rendőr-főkapitánytól. Gorgosilits Fábián ebben a levelében írta le, és ekkor értesültem róla, és az üggyel összesározni kívánt bizottsági tagok, hogy az eljárást 2008 augusztusában indította a megyei főügyészség – egy Nyíriékhez közel álló internetes portálon azonban már jóval ezelőtt a tájékoztatás előtt cikk jelent meg arról, hogy „jelenleg is folynak ügyészi meghallgatások”. Magának az ügyészségnek a szerepére is ekkor vetült fény, addig az önkormányzatnál úgy tudták, a rendőr-főkapitányság szintjéről indult a nyomozás. A Nyíriéket támogató honlap erről természetesen már jóval előbb tudott.” (a Hídlap elrontott számszemélyét javítottuk, a jelentésen nem változtattunk, Nyírin meg változtatni, de és pláne javítani meg lehetetlenség)
Aztán erre jött ez tegnap:
Semmiféle bűncselekményt nem követtek el
Ártatlanok voltak az esztergomi tisztviselők
Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleménye, 2009. április 1.
Semmiféle bűncselekmény nem írható az esztergomi önkormányzati bizottság tagjainak terhére. Ezt állapította meg a megyei főügyészség határozata, amit ma vehetett át a városi önkormányzat Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottságának három tagja. Az eljárást megszüntető határozat kimondja: bűncselekmény nem történt, a tisztviselők sem hivatali visszaélést, sem hűtlen kezelést nem követtek el.”
Úgyhogy a leendő MSZP-s képviselőjelöltnek lépnie kellett, mert egy MSZP-s képviselőjelölttől azt minimum elvárják, hogy egy koholtvádas ügyet megcsináljon, ez nem is vizsgakérdés a Köztársaság téren, csak a beugró, hogy a jelölt leülhet-e egyáltalán, vagy mehet négy évig a helyi képviselőség, cégvezetés és állami pénzek maradékának lopkodása keserű kenyerét enni, a mi keserű kenyéren a Fidesz-politikusok utáni kémkedés, alaptalan feljelentgetés csak a fűszer.
(És ahogy egy önkormányzati közlemény kérdés formájában fogalmazott: „politikai megrendelésre dolgozik az ügyészség?”, de ezt a zárójelet most és egyelőre bezárjuk.)
Nyomta már szegény hülyegyerek a mélygarázs-mantrát a testületben is, és sikerült megtalálnia Szénási Gábor értékbecslőt. Nem tudni, hogyan, de visszavonatta vele a szakértői értékbecslését, nosza, ki is osztogatta a testületi ülésen, és belekiabálta a kamerába is.
 
Pojáca. Mintha nem normális emberek néznék a televíziót. Mintha nem normális emberek élnének ebben a városban, csak olyan hülyék, akiket egy Nyíri átverhet.
 
Na, nézzük, mi lenne a számolgatások eredménye, ha Szénási Gábor tényleg visszavonná a szakértői értékbecslését. (Most hagyjuk, hogy egy nem kevés pénzért kifizetett, bonyolult számításokat tartalmazó szakmunkát vissza lehet-e vonni egy levéllel, meg hogy ilyenkor kellene-e Szénásinak visszafizetni valamit a díjából.) A szakértői anyag megjelent a Hídlapban (2008. május 24., Parkolásból politika, 4. oldal)
 
Előbb a teljes értékbecslési táblázat:
SZAKÉRTŐ                                                                          KAPOTT ÉRTÉK (nettó)
 
 
SÁTORI SÁNDOR                                                                    1,451 milliárd Ft
egyetemi adjunktus, okl. szerkezetépítő- és
gazdasági mérnök, okl. igazságügyi szakmérnök és
szakértő, okl. ingatlan-szakértő
 
 
KRIZSÁN KÁLMÁN                                                                  2,169 milliárd Ft
kamarai etikai-fegyelmi bizottsági tag,
okl. építészmérnök, tervező szakértő,
okl. igazságügyi építésügyi szakértő, és
RADZIK KÁROLY
okl. építészmérnök, felsőfokú ingatlanforgalmi
értékbecslő
 
 
SZÉNÁSI GÁBOR                                                                    1,342 milliárd Ft
magánszakértő, okl. építőmérnök,
okl. igazságügyi építésügyi szakértő
 
 
ÁTLAGOSAN NETTÓ                                                               1,654 milliárd Ft
 
ESZTERGOM ÖNKORMÁNYZATI                                           1,4 milliárd Ft
MÉLYGARÁZSA NETTÓ
 
KÜLÖNBÖZET NETTÓ                                                            254 millió Ft
(ennyivel vásárolja az önkormányzat
olcsóbban annál az árnál, ami az
értékbecslések átlagolásával adódik)
Namost akkor Szénási nélkül: 
SZAKÉRTŐ                                                                          KAPOTT ÉRTÉK (nettó)
 
SÁTORI SÁNDOR                                                                    1,451 milliárd Ft
 
KRIZSÁN KÁLMÁN és                                                             2,169 milliárd Ft
 
RADZIK KÁROLY
 
ÁTLAGOSAN NETTÓ                                                                1,81 milliárd Ft
 
ESZTERGOM ÖNKORMÁNYZATI                                            1,4 milliárd Ft
MÉLYGARÁZSA NETTÓ
 
KÜLÖNBÖZET NETTÓ                                                              410 millió Ft
 
Most akkor mi van? Nyíri, hol vagy, miért nem válaszolsz?
 
Jön megint Nyíri borzasztó nyekegése, mint tavaly az ETV-n (sajnoshálisten újabban nem meri megmutatni arcát a kamera előtt), ahol és amikor rábizonyították, hogy összevissza hazudott a Prímás-szigeti építkezésről, hogy nincs is építési engedély, aztán de volt. Már nagyon várjuk.
 
És azt is szeretnénk megkérdezni az összes, minket és az esztergomiakat hülyének néző MSzP-stől, hogy ők mind annyit loptak, hogy egy összegben kápéra vették meg a lakásukat? Mert akik nem ilyen szemét gazdagok, mint menővállalkozó Nyíri (jó, ne legyünk sablonosak: vannak rendes, dolgos vállalkozók, nem közéjük tartozik Nyíri, és vannak olyanok is, akik össze-vissza privatizálgattak, MSzP-skedtek, simliztek, na Nyíri éppen ilyen), azok mind tudják: amíg a lakásra felvett hitelt vissza nem fizeti valaki, addig a hitelét adó bank jelzáloga rajta van az ingatlanán. Vajon miért lenne másként ez az önkormányzatoknál?
 
Na, persze nem mindenkinek vannak hétköznapi bajai. Ezért nyomták ránk a szocik Nyírit, ahogy most országos szinten Bajnait akarják a nyakunkba ültetni.

Szólj hozzá!

Normális celebek - Jónás pinája

2009.02.26. 17:23 Esztergomi Tükör

Azt bírtuk már eddig is, hogy „normálismagyarország”, meg „normálispolitika”. Dávid Ibolya, aki sikerrel kooptálta frakciójába Lengyel „Pöcsös” Dénest, és sikerrel kirúgta alelnökét, Almássy Kornélt, az egyetlen embert, akiből még lehetett volna valaki, pontosabban aki még nem árult el egyetlen korábbi politikai szövetségest sem, ellentétben nagy sikerű fővezéreivel, mondjuk főleg Boross Péterrel, Herényi Károllyal, és magával Dáviddal, szóbval most ez a Dávid Ibolya most sikerrel kilógatta saját verbális tökeit a „normálisország” „normálissajtójának”.
 
Hogy legyen Bokros „Csomag” Lajos az Európai Parlamenti választások alkalmával a párt listavezetője.
 
Mint amikor BB Évi sokadszorra kirúgatja magát a pszichiátriáról, vagy Szegált lejavítják pár évre, vagy Pandora virítja a pinket, vagy Nagyőanikó a színpadon dugatja magát.
 
Namost azt hagyjuk is, hogy Bokros „Bajusz” Lajos erről a kezdeményezésről nem tud, meg hogy Olajos Péter (az meg ki? ja, hát az meg a „normálisok” brüsszeli képviselője) rögtön sikongott valahonnan messziről, Guayanából, hogyhát antalliörökség így, jobbközépség úgy, meg hogy-hogy a zinternetről kell megtudnia, hogy állítólagos cimbijei kicsellóztak vele.
 
Ja, merthát ha a teljesen hírtelen, hallatlan brüsszelita érzi, hogy fennforgás van a havi milliós gázsi, meg az egy cikluson belüli négy világkörüli hakniturnéval (kábé a zadófizetők pénzéből), rögtön sivog, hogy antalliörökség és jobbközépség. Az, hogy ahhoz Dávidnak (Borossnak, Lengyelnek, Herényinek) köze nincsen, az nem tűnt fel korábban? Csak amikor a megélhetés került napirendre? Áh, hagyjuk.
 
A lényeg úgysem ez. Hanem Dávid, aki ilyen Bokrosos álhírekkel eteti a médiát, mint valami Oki, meg Kiszel. Nem ez az első ilyen ügye. Emlékszünk még a CD-re, amit „ismeretlenek” „bedobtak” az „eMDéeF” postaládájába?
 
A kalapsztori már nem elég, és a Balaton-átúszásos-vizesúszódresszes médiajelenlét már Dávidra inkább visszaüt. Hát akkor jöjjön, kinek jönnie kell. Bokros „Megszorít” Lajos. Egy verbális pinavillantás.
 
Ebben a dimenzióban gondolta szerkesztőségünk (utólag) értelmezendőnek Dottore Jonás múlt heti baszkolódását is a BéeSCével. Ha neki valami jó (mondjuk Meggyes elfogadtatná a módosító indítványát), akkor csakazértis addig baszkurálódik Dottó, amíg ellehetetleníti a saját (állítólag a „normálispárt”) javaslatát. Addig, amíg kifogy mellőle a támogatás. Lehet viszont sikertelen. Sikertelennek lenni Jónás szerint jobb, mint sikeres képviselőnek.
 
Tanulság? A tanulság kábé ennyi: pina egyenlő Bokros, BéeSCé-balhé egyenlő sikertelenség, Dávid egyenlő Jónás, Jónás egyenlő sikertelenség.
 
Ja, és megvan a válasz az egyik Dottorénak feltett kérdésere (kettő volt: „mi az a BéeSCé?, mi az a zeMDéeF?”) is.
 
A BéeSCé az Jónás pinája.
 
A zeMDéeFről még nem derült ki ez teljes bizonyossággal.
 
Nah, persze, ki ne felejtsük: Olajos „Guayanában Ért a Hír” Péter kampányfőnöke Kiss Gábor volt. Igen, Kedves Esztergomiak, az a Kiss, aki pár éve Aranyhegyen gyűjtötte a nagy buktát az önkormányzatin, Jónásnak embere.
 
Jajj, hogy Jónás is csak ilyen ökörségeket bírt megtanulni. Jajj, jajj. Jajj nekünk!

Szólj hozzá!

Na, az a szép, amikor bejó gábor az eNBéHával fenyeget

2009.02.24. 11:44 Esztergomi Tükör

Erről pedig ennyit

1 komment

2009.02.23. 20:01 Esztergomi Tükör

Első kép

Felfelé, csak felfelé tart
                      a düh a Jenőben,
Hazugságát hogy rá húzzák
                     följelentőjének.
Kórus hallik: „hazugjenő!”,
                     így dehonesztálják,
Mint veszett eb, úgy ugrál ő,
                     hiába csitít’nák.
Horányi őt csitítgatja,
                     de azt ugyan késő,
Kellett volna csitít’nia
                     följelentés előtt.
Búbánati iskolabuszt
                     próbált elkaszálni,
Gaz tettével gaz érdemit
                     Jenő így neveli.
Fenyegető levelei
                     iskolabusz-tárgyban
Mind megvannak, mind eltettük,
                     ha tagadná, kár az.
Megőriztük leveleit,
                     ha ezt eltagadná,
E förtelmes gaztetteit
                     más nyakba ha varrná.
Lejtő Jenő, följelentő,
                     neki az hoz hasznot,
Iskolabuszt Búbánatból
                     tiltana ki legott.
Jaj lenne iskolabusznak!,
                     jaj a gyerekeknek!,
Kik a busszal Esztergomba
                     járnak minden reggel.
Csúnya dolgot ígért Jenő,
                     ily óriás egy jellem,
Hogy a buszt ő megszüntetné,
                     ráadásul rögvest.
 

Második kép

 
Azt hazudta Lejtő Jenő,
                     "busz-contractus nincsen" -
Csak mutatja a vezető,
                     "hogyne lenne, kérem!"
A szerződést a buszsofőr
                     szépen felmutatja,
Mikor zsandár, meg a finánc
                     tőle azt akarja.
Mert a Jenő zsandárt küldött,
                     fináncot is hozzá,
Jenő-szóra nyüzsgött egyből
                     az útkaparóság.
Hazug szóra, Jenő-szóra
                     ment sok hivatalnok,
Kiderült, hogy Jenő szava
                     utolsóig álnok.
Hisz' e szitán még a gyermek
                     is átlát könnyedén,
„Hülye bácsik, így elkésünk” -
                     formálnak véleményt.
Ha a gyermek átlát rajta,
                     hogyne látna át más:
Praktikáját leleplezi
                     a jó Meggyes Tamás.
 

Harmadik kép

 
Azért hörög, azért ordít
                     Meggyesre a Jenő,
Mert Meggyes a Jenő-ármányt
                     szedegeti elő.
Szedegeti elő szépen
                     testület-ülésen,
Esztergomi tévénéző
                     oklulásaképpen.
Reáhúzta Meggyes Tamás
                     a vizes lepedőt,
Polgármester nem ereszti
                     a gaz kötekedőt.
Jenőt tette, gaz terv, orv csel
                     napvilágra így jut,
Hétköznapi természete
                     fénybe ím-így borult
Nincs ezen mit csodálkozni,
                     rég tudta mindenki,
Népművelő Jenőnek pár
                     gyermek az csak semmi.
 

Negyedik kép

 
Oly ádáz az indulatja,
                     hogy ha érdekében,
Vagy útjában gyermek állna,
                     legázolná kedvvel.
"Feláldozni nem restelled
                     ha érdeked diktál?"
Érdemtelen érdekember
                     hallja erkölcs szavát.
Hangja dörög a Moresnek,
                     ülésterem kiált:
- "Ülj le, Jenő, feljelentő
                     jobb lesz neked, meglásd"
- "Jaj lesz az iskolabusznak?
                     jajabb gyermekeknek?
Akik reggel Esztergomba
                     tanulni járnak el?"
- "Jenő, példát ígyül mutatsz?
                     tanulná a gyermek?"
- "Talpig jellem népművelő!
                     utódot így nevelsz?"
- "Politicus életműved
                     romban hever, bénán,
okulj abból! 'köpedelem' -
                     tartják róla, méltán."
- "Fejed lehajtsd, fel ne emeld,
                     úgy sunnyogj el, némán!"
- "Mint kenguru, ugrándozz el,
                  kitömött erszénnyel!
Ahogy tömted, olyat ember
                  becsülettel szégyell."
 

Ötödik kép

 
Így búcsúzik a Jenőtől
                   padsor, ülésterem,
Búcsúztatom, többé nem jő
                   új sor tollamra sem.
Nyolcas-hatos sorok sorát
                   legott berekesztem.
Elfogynak mind soraim hát,
                   mint harmat a réten,
Tisztán szólott az igazság,
                   szavam által renden.
Nem úgy, mint a Jenő-ármány,
                   annak vége nincsen.
Nem, amíg majd Esztergomban
                   új szavazás nem lesz:
Kétezer és tizedik év
                   hozza annak sorát,
Jenő-mentes testületet,
                   jó kedvet, áldomást.
Ennek közeli képével,
                   reményével telve
Búcsúztatom e versemet,
                   teljék kedvük benne!
 

Szólj hozzá!

Tensmán mondani, mi az a BéeSCé? és mi az az eMDéeF?

2009.02.23. 17:08 Esztergomi Tükör

Na, tanultunk valamit.

Jónás Dottore bejavasolt egy elnevezést. Mert az fontos. A név. Háthogynepersze, "BéeSCé", az volt olyan fontos Jónásnak. Előbb még a "diák" volt neki fontos, de mivel Meggyes ráhagyta, sőt támogatta, ráment a "BéeSCé"-re. Hogy akkor ne "diák" legyen. Mert a zeMDéeF "BéeSCé"-t akar.

Ez volt a tuttifasza hozzájárulása az egész frakciónak a város ügyeihez, 2009. február 19. anno. A Rendszerváltó Pártnak. Illetve: rendszerváltó pártnak. Akik egy rendészt nem bírtak nyugdíjba küldeni '90-ben. Hanem jól elcsalták a rendszerváltást.

Mi volt még napirenden, Dottore? meséld már el fejből!

És miért nem volt jó a "kiváló"? És mi az, amit a zeMDéeF hozzátett a testületi munkához?

Doki, mi az a "BéeSCé"? De nem ám telefonos segítséggel, hanem úgy alapból. Fejből. Normálisul, ugye, eMDéeFül.

"Normálisul, ugye, eMDéeFül"

Elárulom: a "bolognai folyamat" előtti képzési rendszerben nem volt ilyesmi, úgyhogy a diplomások közül azok, akik 2004-5 előtt szerezték a papírt, sem sokan tudják.

Dottore sem tudta, azt beszélik a városháziak.

És miért nem volt jó az eredeti javaslat? Lett volna, ugye, "kiválóság", vagy mi. Doki meg, ugye, ez a dolga, ellenzékből, jajveszékelt, hogy "dehát a díszpolgárság!". Tényleg azt hiszed, Dottore, hogy ez a dolgod?

"Ez-e a dolgod, Dottore?"

Meg az, hogy visongjál-sivalkodjál? Össze-vissza beszélj? Hazudozz? Egy elnevezéssel feltartsd a munkát? Ez a rendszerváltó párt ma, Esztergomban? Ennyit tudnak? Mert a Dottore nem tud semmit, ez alap, levettük a testületiből, az ETV online-on fent van, nézhesse bárki.

Mondjuk mi, akik úgy-ahogy értjük a magyart, tudjuk: a díszpolgárság kiválóság, de a "kiválóság" nem "díszpolgárság".

Ennyit érthetett volna Jónás, és nem röhögtette volna ki magát. Tudta, hogy milyen nevetséges? Ha tudta, akkor az a gáz. Ha nem, az inkább a zeMDéeF-nek gáz. De nagy gáz ám! 

"konkrétan egy sem jut eszébe"

Persze ne felejtsük el a további kérdést: és mivel járult hozzá a zeMDéeF az esztergomi önkormányzat munkájához? Én Meggyes helyett elszámoltattam volna: na, Dottore, mondja csak fel, mik is azok a javaslatok? És úgy égettem volna be, ahogy Nyíri "Ősösztön" Attila bukott bele a zeMeSzPé javaslatainak ismertetésébe. Hogy konkréten egy sem jutott a kis eszébe. "Hááőőőő, áőő", mondta, mint a helyi eMeSzPé Vörös Pákója. "Hááőőőő, áőő", az volt, javaslat meg sehol.

Szóval később Dottore fog-e ugatni, hogy mi lesz a zeMDéeFes javaslatokkal? amikor a többségnek (Fidesz-KDNP) a segítségét kéri egy-egy javaslatuk megszavazásához? Ez a zeMDéeF választóinak képviselete? Elkaszálni előre a javaslatokat, módosításokat? Mert inkább a rumli, a prosztóság, meg a "ne legyen diák, ha polgármester úrnak meg tetszik szavazni, inkább legyen BéeSCé, az úgyis annyira nevetséges, vállalhatatlan, hogy leszavazzák, és akkor jól besértődhetek", és jól meg is van a csinnbummcirkusz, meg a hír...

"elfogy a türelem és a hülyék iránti elnézés"

De Dottorénak kellett a cirkusz, hogy akkor "diák"! és hogy ha Meggyes "jobb a békesség" alapon azt mondja, "jól van", akkor legyen inkább "BéeSCé"! Mert van a hülyeségnek és a lustaságnak olyan határa, aminél elfogy a türelem és a teljesen hülyék iránti kötelező elnézés.

Jónás átlépte ezt a határt. Most is, meg korábban is. Fekete Dodival, például, aki a zeMDéeF helyi alelnöke. Pff! A rendszerváltó pártnak. Na, az gáz!

Már csak egy kérdésünk lenne Dottoréhoz: mi a tököm az az eMDéeF? de most tényleg...

"ez nem kérdés"

Ja, nem, még egy lenne: szajhaság a szeretgomon, misilapon, bejószájton publikálnia Dottorénak, a rendszerváltó párt helyi vezetőjének?

Ja, nem, ez nem is kérdés. Szeretném visszavonni a kérdőjelre vonatkozó javaslatomat. Szeretném javaslatomat pontra módosítani. A szöveg tehát ím-ígyen szól:

...szajhaság a szeretgomon, misilapon, bejószájton publikálnia Dottorénak, a rendszerváltó párt helyi vezetőjének. Pont.

Szólj hozzá!

Akkor mi is írunk Nyílt Levelet Horváth Mihálynak

2009.02.14. 18:33 Esztergomi Tükör

Tudjuk, persze, hogy felesleges, mert aki az egyiket olvassa, az a másikat nem (kivéve Cserepet, Bejót, és Horváthot, akinek Bejó szól, hogy mit talált, meg még párat). De ha már a szeretgom volt kedves belinkelni minket, többször is, hát megragadjuk az alkalmat és a figyelmet.

Na, ide figyeljen, Mihály!

Legkevésbé sem érdekel, hogy az Esztergomi Tükör alapítójaként mit írkál, mert

Horváth Mihály nem az Esztergomi Tükör alapítója.

Nekem vannak fideszes barátaim, nem olyan kilépős-kizártos-félék, mint Maga. Hanem olyanok, akik kitalálták a Tükröt, csinálták a Tükröt, páran még most is. Mondom: nekem rendes fideszes barátaim vannak. Azok például sem alapításról, sem közreműködésről nem tudnak. Még Kiss Tónire emlékeznek úgy-ahogy, arcról beugrik, de hogy mit dolgozott, arra már nem emlékszik senki. Azért a papírról levették a nevét. Főleg a papír miatt és érdekében.

Figyeljen már, Mihály!

Legkevésbé sem hat meg, hogy Knapp János Pálhoz és Horváth Istvánhoz fordul, mert

ha nem éppen Tükör címmel, akkor máshogy jelenik meg kommentárom a Maga agymenéséről.

Deviszont, figyeljen már, Mihály, röhejes, hogy Meggyes ellen Maga összefogást sürget Knappal, aztán Meggyessel sürget összefogást ellenem, mert „csúnyát” írtam magáról. Mert ha engem Meggyessel egy súlycsoportba tetszene gondolni, Mihály, szólnék: Maga arányt téveszt, meg mértéket.

És hát, Mihály, meg ne sértődjék a szóért, de mégis muszáj megkérdeznem: amikor Meggyes és Knapp először szólt Magának, hogy ne tegye már tönkre az önkormányzást hitványkodásával, akkor Maga miért…? Maga mégis miért…?

Figyeljen, Mihály, kérdeznék.

Maga miért ment óbégatni a Helischer utcába? amit letagadhat ugyan a bíróságon, de hát ott van a videó (nyugodjon meg, Mihály, megvan a videó), amin Maga Misznéderrel, Szántó Tamással, Koditek Palival óbégat. Miért alapított „jobboldali alternatívát”? Miért alkalmazza Bejót? Miért használja Cserepet?

Figyeljen már, Mihály!

Maga miért költözött el Misznéder begyűjtése után Angliába? Maga miért készít illegális hangfelvételeket? Maga el tudja képzelni, hogy elhisszük, a Varga-céget egyedül az vette át/meg, aki a mai cégiratokban szerepel?

És figyeljen már, Mihály! És válaszoljon!

Meggyes Tamás elleni nyomozáshoz Maga nem adott anyagokat? Mert a Népszabadság Magára hivatkozik, tudjuk, ki az a „H. M.”. Szóval Maga úgy gondolja, elég annyit mondania, hogy Meggyes Magának nem Fidesz, aztán Maga szerint el lehet árulni őt? hamis vádakkal? Maga nincs benne az MSzP-nek azon törekvésében, hogy amíg sorra viszik szíjon elfele az embereiket, addig próbáljanak valamit találni?

Tudja, Mihály, nem gyanakodnék Magára, nem mondanám, hogy Maga benne van az „UD-s Meggyes”-ügyben, csakhát mégis a Maga monogramja áll a Népszabadságban. Véleményem szerint nem véletlenül. Éppen a Magáé. Aki felvételt készít a telefonbeszélgetéseiről, és beküldi a bíróságra. Teljesen törvénytelenül. És ezt a szeretgomon olvashatom.

Meddig akar minket, becsületes esztergomiakat ilyen ügyekkel szembesíteni, Mihály?

Szólj hozzá!

Újra a Fideszre kennék bűneiket a megyei elvtársak - Misznéder sem marad ki a sorból

2009.02.14. 17:45 Esztergomi Tükör

Igen derék írást helyeztek el a tegnapi pártsajtó, a Komárom Megyei Dolgozók Lapja (kiadja az MSzMP Komárom Megyei Bizottsága), vagyis a 24 Óra (kiadja az MSzP KE megyei szervezetének megbízásából az AS-M Kft.) címlapján.

A történet: egy tatai MSzP-s vezető, név szerint Boda Balázs lakópark építésre pénzt szedett össze Tatabányán jónéhány családtól. Az építkezést megfinanszíroztatta még a Környe-Bokod Takarékszövetkezettel is.

Boda cégét, a Pólus Kft-t felszámoltatja. A lakásépítőknek sem lakás, sem pénz nem jut. A takarékszövetkezetnek sem (itt zárójel: a takszöv az a forma, ahol a pénztulajdonosok a kölcsönvevőkkel a legközelebbi viszonyban állnak, a legkönnyebben bedönthető pénzintézetek, ha sötét gazemberek be akarnák dönteni) jut az építés nyereségéből.

Boda az MSzP tatai vezetője, a cég párt megyei szervezete elnökségének tagja.

Ki a hibás? Ki lehet az? Áh, megvan!

Ki a hibás tehát, hogy a tatabányai építtetők pénz és lakás nélkül maradnak? Ki a hibás azért, mert a Környe-Bokod Takarékszövetkezet tagjai pénz nélkül maradnak?

A pártsajtó szerint a hibás egyértelműen a Fidesz.

Mert Tatabánya fideszes alpolgármestere nem tud az MSzP-sek sötét ügyéről. Nyilván nem: MSzP-sek lopkodásáról nem tudhat, éppen azért lopás.

A pártsajtó szerint a hibás egyértelműen a Fidesz.

"A pénzt elorzó Boda elvtárs tudja az okosságot"

Mert az éppen kisemmizett Környe-Bokod Takarékszövetkezet jogi képviselője fideszes. És mert a pénzzel lelépő, lakást félbehagyó, szerződésszegő, és amúgy roppant gyanús Pólus Kft. építkezését nem akarta finanszírozni. Persze a pénzt elorzó Boda tudja az okosságot: a takarék venné el a lakásokat. Nem, nem. Azt a Pólus adta volna át a pénzintézetnek, az építtetők tudta nélkül. Valószínűleg ez derült ki korábban annál, mint Boda elintézte volna a formalitásokat, így robbant ki az ügy.

A (hazugság és) halál 24 Órája

Írjuk ki e rafaelbalázsi kaliberű zugfirkász nevét: Mudri Anna elvtársnő. Mudri Anna elvtársnő jó elvtársnő. Mudri elvtársnő jó eséllyel kapná a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet, ha visszatekerhetné a naptárat. Most nem tudni, mit kap ezért a cikkéért. Vonalas főszerkesztője valószínűleg a kollektíva többi dolgozója előtt részesíti dícséretben. Mert ahogy - véleményem szerint - a következő szerkesztőségi értekezleten Szerdahelyi Csaba főszerkesztő elvtársnak fogalmaznia kell: „a propaganda és az agitáció fontos eszköz a gaz fideszesek, a mindenhova befurakodó reakciós elemek elleni ádáz harcban. Ugye, Mudri Anna elvtársnő? Ugye, Rafael Balázs elvtárs?” Véleményem szerint azért ez az aljasság pénz nélkül nem ment. A pénz, amit véleményem szerint Mudri Anna elvtársnő Boda Balázs tatai MSzP-elnöktől átvehetett ezért, a Környe-Bokod Takarék és a tatabányai építtetők pénze volt.

Az esztergomi Pólus

Nade miért is foglalkozunk Boda Balázs elnökelvtárs és a Pólus Szocialista Brigád és Tolvajbanda Kft. ügyével? - kérdezhetné tőlünk az olvasó.

Azért, amit Mudri Anna, MSzP-s csaló gazembereket védő firkász kihagyott a cikkéből. Az esztergomi vonatkozás. Véleményem szerint Mudri Anna elvtársnő nemcsak aljas módon pártszempontú, a csaló MSzP-st mosdató, ártatlan fideszeseket sározó írást jelentetett meg. Hanem felületes, MSzP-s pártelnök diktálta írást, ami eltagad bizonyos tényeket. Márpedig ez hazugság. És most Mudri elvtársnőt és Boda elvtársat utolértük. Hamarébb, mint a sánta kutyát.

"Kéttucatnyi lakásépíttetőtől szedtek be pénzt"

Boda elvtárs ugyanis rablóbandájával szocialista brigádjával már lecsapott Esztergomra.

Kéttucatnyi lakásépíttetőtől szedtek be pénzt, meg két esztergomi cégestárstól, meg az önkormányzattól. Az építtetők már beköltözhettek, hosszú évek csúszása, albérletből albérletbe költözködések, és pereskedés, meg iszonyú ráfizetések és pótmunkák, javíttatások után. A két cégestársat kiforgatták mindenéből. Jó partnerként csődbe taszították őket.

Csak egy maradhat…

Egyedül az önkormányzat áll még harcban: a pólusosokat ugyanis még azokban az épületekben vannak elbarikádozva, amiket 4-5-6 évvel ezelőtt készen át kellett volna adniuk a városnak. Esztergom, miközben kiperelte őket az üzletből, aminek a végén a tataiak már zsarolták a helyhatóságot a soha el nem készülő, így soha meg nem térülő, örökre befejezetlenül az Aranyhegyet csúfító házakkal, többször megpróbált birtokba kerülni, hogy a már rég a szerződés szerint kifizetett házait legalább befejezhesse. A tataiak bosszúból elhúzódó pereskedést zúdítottak Eszterom nyakába.

"Persze, hogy azok a fideszesek!"

Kitalálják, ki volt a bűnös? Ki volt az, akit az esztergomi MSzP-sek, hogy védjék saját fajtájukat, a tatai Boda Balázst, állandóan interpelláltak? Ki volt az, aki ellen Lopásielza a szüntelen rohamait indította?

Persze, persze, hogy ő. Meggyes Tamás. Ahogy Tatabányán a tatabányaiak. A fideszesek. Hát persze. Akik miatt az MSzP-s vállalkozók nem adhatják át a lakásokat.

Azok a fideszesek!

Tanulságból viszont van több is

Azért nem szabad itt megállnunk. Van más tanulság is, újabb annál, hogy az MSzP-sek lopnak, cserben hagyják azokat, akiknek a pénzén játszanak, és a Fideszre kenik a felelősséget. Ez legfeljebb érdekesség már, de nem újdonság.

Hanem nézzék meg, mit csinál Misznéder János, átmenetileg szabadlábon védekező, Meggyes Tamás házának és kocsijának felgyújtatásáért fél évet előzetesben lehúzó esztergomi vállalkozó?

Röviden:

1. engedélyeket, szabályokat semmibe véve lakóparkot épít

2. pénzt beszed az építtetőktől

3. lakóparkot átadni nem tudván, minden engedély és hozzájárulás nélkül közműre ráköt

4. ezzel egy időben lakóparkot átadni nem tudván, minden engedély és hozzájárulás nélkül építtetőket beköltöztet

5. amikor a balhé kitör, rákeni az egészet az önkormányzatra, amiért az be merte tartatni vele is a mindenkire kötelező normákat

6. megvádolja, sőt feljelenti az önkormányzatot

Bűnösök közt…

Majdnem ennyi. Még azt kérdezném meg: tetszenek-e tudni, melyik internetes portál adott teret Misznéder vádaskodásának? Melyik internetes portálon nevezték Misznédert talpig becsületes vállalkozónak, miután még egy hónapja sem volt szabadlábon, fél év előzetes után? Kik azok, akik maguk elismerték, hogy ezzel az internetes portállal azonosulnak?

Hát persze, hogy a szeretgomról és Horváth Mihály és Kovács Gábor (meg Varga Ernő, Erős Gábor, Chalupa Zoltán, Nagy László, Ilosvai Gábor) Polgári Esztergomért Egyesületéről van szó. Akik éppen úgy viselkednek, mint Mudri Anna, mint Boda Balázs.

Cinkosok az építtetők ellen. Cinkosok a városlakók ellen. Mint az MSzP-sek.

Szólj hozzá!

Ócskamityek, az emeszpés - az áruló Horváth Mihály trükkjei

2009.02.10. 21:35 Esztergomi Tükör

Mindjárt erősen kezdi Horváth „Testületbe El Nem Járok, Angliába Emigrálok” Mihály legújabb epeömlését. Mihez megintcsak Bejó „Független Újságíró Vagyok, Csak Misitől Kapom A Pénzem Meg Az Utasításokat” Gábor tartja a mikrofont. Gerincesen, ahogy a mezítelen csiga hág a réti harmatos fűszálra.

Kampány, fogás, bűnözők, olcsóság

Egyszerű kampányfogásról értekeznek kettesben. Olcsó népszerűségről. Mit Meggyes Tamás polgármester szeretne megszerezni magának. Azzal, hogy bűnözői csoportokkal összefonódó helyi ellenzékiekről számol be a sajtónak. Olyanokról, akik a város vagyonát, az esztergomiak pénzét akarják.

Oh, had’ kérdezzem már meg Horváthot, aki azt állítja magáról, hogy Meggyes kampányfőnöke volt. Had’ kérdjem meg: mi a fenét gondol ő kampánynak, ha ezeket a kijelentéseket kampányfogásnak minősíti? Mert a kampányfogás, az bizony, Horváthkám, olyan dolog, ami egyszerű, átlátható, működőképes. Magas a haszonkulcs. Hogy értsed, Mihály: kevés ráfordítással sok szavazatot kaszál rajta a politikus. Horváth, aki állítólag kampányfőnök volt, ezt nem tudná?

Hiszen Meggyesnek felégették a házát. Ami nem egy olcsó mulatság, még ha a Horváth-féle Mercedesek, a Horváth-féle jachtok, a Horváth-féle quadok, a Horváth-féle egzotikus utazások és a Horváth-féle villák, na meg a Horváth-féle cégek, a Horváth-féle kormányzati pénzek, a Horváth-féle MSzP-s üzletfelek világában tizenmillió forint kicsiség is. Úgyhogy nehéz azt mondani, hogy megéri. Pláne, hogy olcsó.

És Meggyes népszerűségét meg egyáltalán nem kellett volna így növelni. Sem olcsón, sem drágán. Mert az megvan és nő. 2000-ben, 2002-ben és 2006-ban egyre több szavazatot kapott. Egyre jobban bíznak benne. Ellentétben Horváthtal, aki kénytelen tényleg olcsó eszközökkel, pénzért író talpnyalóval, pénzen vett weboldalon és pénzen vett álriportot közöltetni magával és magáról.

Veszély, romok, fenyegetés

A veszélyt pedig, higgye el Horváth, az esztergomiak meg mind látják. Elég csak elközlekedni a Sörak, vagy újabban a Padlizsán előtt. Meg elég hallani azokat a legújabb híreket, amik a vállalkozók közt terjednek Horváthékról. „Pénzt kérnek a szeretgomra, kampányra, Bejóra, Cserepre. Nem keveset, százezres minimumok vannak. Azt mondják: ha nem adnak, 2010 után soha nem kapnak megrendelést”. Ilyen hírek terjednek.
Adósságról poénkodik tovább Horváth. Azért meglepő romokban heverő költségvetésről hallani a szegény beteg elmét, mert alig járt mostanában, úgy háromnegyed éve, a testületen. Látjuk, amikor az ETV mutatja az üres székét. Sőt Esztergomban sem nagyon tartózkodik. Akkor honnan is látomása a csődről? De ha már vizionál, miért nem mondja legalább, hogy „múkoggy”? Az is volna olyan jó terápia, mint meglátásai.

A romokban heverésről viszont tényleg rendelkezhet képekkel. Elég visszaemlékeznie a vendéglőre, amit nemrég bestiálisan szétvert. Itt, Esztergomban tette ezt, mert olyan úrias és kifinomult dolognak gondolta.

Szerintünk meg bunkóság, főleg mert vállalkozóé az a vendéglő, a tönkretett berendezés. Nem szép, hogy a vállalkozópárti megyeelnök elveszi más vállalkozó pénzét, megélhetését, üzletét. És ha valaki a saját politikai bázisával, annak egy tagjával így bánik, hogy fog bánni másokkal? És ha a saját vállalkozó-kollégájánál így pusztít, miért csodálkozik, hogy a Fidesz merő önvédelemből kizárja? Micsoda dolog már, hogy Horváth, akitől félnek, aki fenyeget, még riogatni akar? A fideszeseken túl az összes esztergomit?

Túl az emeszpésségen: Horváth a fiatalok ellen uszítja a nyugdíjasokat

Kövérandor, az MSzP Schmuckja, a Tisztelet egész Társasága elbújhat Horváth mögött. Mert két ekkora demagóg még nem támadt a közízlésre, mint Horváth és Bejó. A Szent Miklós Programról azt írja, hogy "a nyugdíjasok vállát nyomja".

Horváth undorítóbb, mint Horn „Ingyen Repülni A Nyugdíjasoknak, Míg Én Vodkázom” Gyula, Medgyessy „AAaa Magyarországot ŐŐőő Védtem A KáGéBétől, Amíg Útelágazódáshoz Értem Háromper-” Péter és Gyurcsány „Anyám Nem Tudja Kifizetni A Gázszámlát, Hát Mit Képzel, Hogy Én Fogom Eltartani Vénségére A Vén Banyát Napi Rongy 234 Ezerből?” Ferenc együtt.

De ha már a váll nyomásánál tartunk, Mihály, Gábor, elmondom: éppen fordítva történik majd. Ezek az esztergomi fiatalok, akik ma gyermeket vállalnak, és a Program miatt többet, mint másutt vállalnak a máshol élők, na éppen ők tartják el a nyugdíjasokat. Azokat, akiket Gyurcsány meglop, akiktől elveszi a nyugdíját. És azok a gyerekek, akik a Programban felnövekszenek, azok fogják eltartani a következő nyugdíjas-generációt.
Téged, Gábor, különösen. Mert neked csak csődbe vinni sikerült céget. Rongy talpnyaló vagy, ráadásul Horváth fizet, úgyhogy jól nézz utána, fizeti-e utánad a nyugdíj-járulékot. Mert ha nem, akkor nem lesz miből drága fényképezőgépre és laptopra költened. De még a gyermekeid taníttatására sem.

És milyen MSzP-s dolog az, hogy míg az egyik kezükkel kiveszik a nyugdíjasok lapos pénztárcáját az ütött-kopott retiküljeikből, elveszik tőlük a 13. havi nyugdíjat, közben másik kezüket odatartják: „ide tessék adni a kopogtatócédulát”. És milyen MSzP-s dolog az, hogy miközben mézesmázosan mosolyognak, mondván: „ezek a fideszes fiúkák minden baj okai”, az álarcot félrehúzva egymásra röhögnek: „most még ideszavaznak, aztán éhen döglik mind, mi meg nézzük”. Na, persze, az ilyet az esztergomi fideszesek kizárták. Miért is legyen soraik közt egy ilyen vademeszpés baromarc?

Reális pénz, irreális vádak

Mindezt még tetézik Horváthék, amikor levirtuálisozzák a Szent Miklós Alap pénzét. Miközben 693 millió forint ott várja, hogy a gyerekek felnőjenek, és 21 éves korukban átvegyék, miközben az első szerződéskötött családnak már 812 ezer forintról szóló éves értesítést küldött az önkormányzat, miközben ország-világ, és főleg a sajtó előtt zajlanak az események, Horváth az egészet letagadja, eltünteti a szavaival. Nem is Uri „Múkoggy!” Geller ő már, hanem David „Eltüntetem A Tehervonatot, Csak Egy Kicsit Menjetek Távolabb A Kamerával” Copperfield. Kicsi Bejó pedig már megy is távolabb, úgy, ahogy a csepürágóval egyeztették. Kis igazítás, és Horváth tényleg eltünteti a szemünk elől.

Jó trükk? Igazán jó neki akkor lesz, ha beteg elméjében fogant látomása szerint ő ül a polgármesterségbe. Mert akkor aztán el is tüntetné. Saját zsebére. „Hogy-hogy hol a pénz?” – kérdezné ártatlanul – „hát mondtam, hogy sosem volt meg.

Mentalitás, problémák, likviditás

Horváth nem jár testületre, és nem ért a város pénzügyeihez. Különben miért bujtogatna olyasmivel, hogy „a pénzt olyasmire költjük, ami nem biztosítja visszafizetését”? Éppen Meggyes volt, aki azt mondta 2000-ben: "nem költünk hitelből működésre". Meggyes mondta azt is: "hitelt csak fejlesztése veszünk fel".

Persze a nagy városi pénztárcában több zseb, rekesz van a pénznek. És mint minden háztartásban, előfordul, hogy hamarabb kell a villanyszámlára (működés) kifizetni a pénzt, mint ahogy az asszony másodállása után fizetnek (bevétel). Akkor bizony a kocsirészletre (beruházás, fejlesztés) felvett pénzből (hitel) oldjuk meg, és nem pont a bankban kocsira felvett pénzjegyekből, hanem a feleség által hozott másik köteg bankóból fizetjük be az autót.

És ezt Esztergom éppen így csinálta. Sőt így csinálja évek óta. Horváth állítása azt jelenti: szándékosan hazudik. Nem volt probléma sem a költségvetéskor, sem a zárszámadáskor, sem az ilyen átcsoportosításoknál. Sem akkor, amikor a polgármester beszámolt róla, hogy az átcsoportosított összeget rendben visszairányították a helyére.

Nem meglepő: Horváth azt hazudja, hogy nem. De aligha azért, mert Angliából ezt nem látja. Szándékosan teszi. De vajon miért csap be Horváth 24500 esztergomi választópolgárt? Miért kelt adósság-hisztériát? Miért jó neki, ha félelem él az esztergomiakban?

Mert Horváth rossz politikus. Olyan, mint az MSzP. Pont mint azok, Horváth sem tud normális légkörben élni. Ő normális emberek közt nem tud sikeres lenni.

Dolgozni Horváth szerint nem jó

Horváth szerint nem jó, ha Esztergom munkát, megélhetést teremt az állástalanná váló esztergomiaknak. Most tartunk egy kis szünetet, tessenek belegondolni: Suzuki - 1200 elbocsátás, Tyco Electronics - 330 elbocsátás…

…szünet vége. Nem jó Horváthnak. Mert nem produktum. Két válaszunk van erre.

A politikusabb: önkormányzati képviselőként gondolja már végre el Horváth, de tényleg gondolkodjon már el, mi szükség van bölcsire, ovira, iskolára, tömegközlekedésre, parkfenntartásra, kórházra, múzeumra? Az mit produkál? El lehet adni a hatéves gyereket, hogy „kész ovisok, extrák nélkül, garanciával, egyenesen a gyártótól”? A tizennégy évest? A parkot? „Újszerű állapotban egykori vesebetegek most akciósan elvihetőek a belgyógyászatról?

A kevésbé politikus: „figyelj ide, Horváth! mit képzelsz te ott angliában, kitömve pénzzel? hogy más miből fog megélni? amikor a te szockó haverjaid szétlopták az országot, amikor téged százmilliókkal nyomtak? ne legyél már spúr! amikor a minimálbérem is elvesztettem, akkor te ne kaszálj be a városi melómnak, hát miazúristenből fizessem a gyerek cipőjét? ráadásul pruduktumom is van, te mercisbunkó! járdát építek, homlokzatot újítok fel, ásatáson gályázom, védem a várost, az itt lakókat, mert a rendőrség képtelen rá, még a szocikat is, képzeld! fát ültetek, parkot építek, kátyúzom az utakat, kigazolom a temetőt, az árokpartot, a Kis-Duna-partok kövezését, meg elmegyek tanulni, mert nyit a sok szálloda, persze egyikben sem láttál pénzt, csak most irigyled őket! aztán hogy fogok ott dolgozni, ha csak magyarul tudok? úgyhogy maradj csak angliában, ha nem akarsz dolgozni. de engem erissz a munkához! mert családom van, gyerekem van, lakáshitelem van, autóra részletem van, rezsim van, adósságom van, kínom van. hogyan lettél ilyen szemét?!

Két helyreigazítás

1. Horváth hazugságával szemben a Honvéd utcai óvodából nem bocsátottak el öt „konyhásnénit”. Így nem kell nekik sem építkezésen vagy biztonsági őrként dolgozniuk. A hazugságot Horváth és Bejó azért találta ki, mert szerette volna az olvasókat kétségbe ejteni, Meggyes Tamás polgármestert besározni.

2. Horváth hazugságával szemben eddig is lett volna módja Esztergomért tevékenykedni. Hogy állítólag okos emberekből álló pereputtya nem tudott egy egyesületet bejegyezni, azért nem más a hibás, csakis ők. Kérdezze meg Ilosvai doktort, jogászt, hogy nem sikerült bejegyezhető egyesületet fabrikálnia.

Egy különvélemény

Hogy nem sikerült egyesületi keretben Esztergomért tevékenykedni, nem sajnáljuk, mert a cégét nemrég Horváth strómanjának átadó, vállalkozóként éppen megbukott Varga Ernőhöz, a Fideszből eltávolított Kovács Gáborhoz, a pocsék jogász Ilosvai Gáborhoz, a tüntetéseken politikai pedofíliát mívelő Nagy Lászlóhoz nem sok reményt fűzünk.

Még egy különvélemény

Végül nézzük, hova fröcsköl Horváth „Nem Járok Dolgozni” Mihály hányadéka a szeretgomon. Bejó „Pólóboltom Csődbe Vittem, Horváth Mihály Tart El Engem” Gáborra fröcsköl az. Aki nemhogy le nem törli, de még büszke is arra. Innen gratulálunk neki, az alkalmazott alkalmazkodónak.
 

Szólj hozzá!

Az ünneprontók köztünk vannak

2008.11.20. 20:53 Esztergomi Tükör

Nem mindenkinek öröm a mélygarázs

Miközben Esztergom első mélygarázsának jövő pénteki átadására készülnek az önkormányzatnál és az építő Giegler Kft-nél, meg kell emlékeznünk a beruházásra rossz fényt vető Nyíri Attiláról, az MSZP esztergomi frakcióvezetőjéről. A képviselő az építés, sőt már az azt előkészítő munkák során támadást indított a Hotel Mária Valéria és az alatta tervezett parkolólétesítmény ellen. A Giegler Kft. tavaly ősszel elkezdte a munkákat a volt nyári napközi területén, ami ideiglenesen az Aquasziget Élményfürdő vendégeinek autóit fogadta be, majd tavaly decemberben néhány nap alatt elbontották a Helischer József Könyvtárnak addig otthont adó épületet.

Nyíri Attila nem pihent

Míg a beruházó, a kivitelezők, no meg az esztergomi helyhatóság az építés esztendejének Újévét köszöntötte, Nyíri Attila MSZP-s önkormányzati képviselő interpellációra készült. Míg Gimesi Sándor azt tervezte, hogy 2009. decemberére megnyitja a szállodát, az MSZP-frakcióvezető levelet fogalmazott.

A január 17-i testületi ülésen Meggyes Tamás polgármesterhez a következő szavakkal fordult Nyíri Attila: „látjuk, hogy borzalmas nagy építkezés kezdődött, folyik egy…építkezés… nem tudom, van-e építési engedély erre, én bízom benne, hogy van, mert nehogy abba a zsákutcába fussunk… hogy itten jelentős bírságot kelljen kiróni erre az építkezésre. Nehogy beleszaladjunk valami olyan dologba, amibe nem kellene beleszaladnunk a későbbiek során…

A mundér és a becsület

Jól érezhető a küzdelem a szavakkal: Nyíri nagyon nem szeretné, ha az derülne ki szavaiból, hogy szerinte márpedig nincs engedély. Azért kiderült ez is. Hiszen a cinikus „borzalmas nagy építkezés… nem tudom, van-e építési engedély… bízom benne…” után háromszor tesz homályos utalást arra, mi történne, ha mégsem lenne: „zsákutca, jelentős bírság, olyan dologba szaladni, amibe nem kellene”.

Másrészt viszont támadnia kell. Milliárdos, a város hosszútávú fejlődését, a vendéglátást meghatározó, ráadásul az Élményfürdő kihasználtságát bővítő beruházás folyik. És azt a helyi MSZP-sek soha nem nézték jó szemmel. Ha pedig nő a fürdő látogatottsága, bevétele, akkor romba dől minden hazugság, amit évek óta harsognak a helyi szocialisták pénzherdálásról, állandó veszteségekről, fölösleges és versenyképtelen fürdőről.

„Bú, s kétség…”

Tegyük hozzá: kétségbe vonja azt is, hogy a beruházás megvalósul-e egyáltalán. Szerinte a Giegler nem alkalmas vagy képes arra, hogy a tervezett építkezést elvégezze. Sőt azt sem hiszi el, hogy a kft. a szerződés szerint megvásárolja a szállodatelket az önkormányzattól.

A következő hétfőn, 21-én levelet ad át (személyesen?) a jegyzőnek, dr. Marosi Györgynek. A levél tartalma ugyanez: a cég szerződés szerint fizetett-e, és rendelkezik-e a szükséges engedéllyel.

Ám ez így Nyírinek nem lett volna ügy. Nem eléggé lett volna az. Mit volt mit tenni, ismét klaviatúrát ragadott, és még mielőtt a jegyző válasza két hét múlva megérkezhetett volna, közzétette fejtegetését a Hídlapban is. Tudta ugyanis nagyon jól, hogy a válasz romba döntené az építési engedélyt és a telekár-kifizetést hiányoló elméletét. Cselekedett hát. Az újságban megjelentetett képviselői írásában gyorsan megismételt minden vádat.

Állítmány, alany, tárgy, értelem

A kérdező forma csak a porhintés, hogy jogi úton nehezebb legyen elégtételt adni azoknak, akiket Nyíri megtámadott. A lényeg újra a sugalmazás. Annak sugalmazása, hogy nem fizették ki az önkormányzatot, hogy nincs építési engedély, hogy a cég amúgy képtelen lenne a beruházást megvalósítani. Persze a háttérben a városi ellenzék véleménybörzéje, a szeretgom is csatlakozott, hosszú fórumok indultak, mind arról, hogy a beruházás engedély nélküli, ha pedig mégis volna engedély, azt csak sundán-bundán szerezte.

Mágia és demagógia

Egy új, demagóg elemet immár részletesen is kifejt: ha a szállodának esetleg „elintézték” az építési engedélyt, persze gyorsan, és persze azért, mert talán „valamiért” előnyös helyzetbe akarja hozni Gimesit a városvezetés, akkor az „egyszerű embernek” miért kell várakoznia az építési engedély kiadására.

Arról persze szándékosan megfeledkezik, hogy a szálloda terveit nem egyszerűen beadták, de hosszan egyeztették az önkormányzat és a polgármesteri hivatal képviselői, szakemberei. Éppen ennek köszönhetően minden illetékes, minden engedélyező jó előre tisztában volt azzal, mit hogyan valósít meg a Giegler Kft., a közreműködők betéve tudták a terv tartalmát, sőt előre felkérték a céget a szükséges dokumentumok benyújtására.

Szándékos megfeledkezés: csak udvariasak vagyunk. Voltaképpen csak a szokásos szocialista hazugságtechnológia.

Lelepleződés élő adásban

Nyíri végül május 15-én, az ETV műsorában lepleződött le. A Köztér rendkívüli adásában már az újfajta „botránnyal”, a főleg az azóta a közéletből eltűnt Horváth Mihály és Miavecz Jenő képviselők által kavart „túl drága a mélygarázs”-üggyel foglalkoztak, ám a bevezetőben a riporter kérdésére, volt-e a cégnek építési engedélye, elismeri, hogy „természetesen (!) az elején nem volt”.

Ebben az sem ingatta meg, hogy megkapta a választ korábban, és az sem, hogy a stúdióban is rögtön reagált az építéshatóság vezetője. Sipos Sándor elmondta: minden engedélyköteles tevékenységet engedélyek birtokában végzett a vállalkozás.

De Nyíri legalább következetes, kitart az engedély tagadása mellett. Nem tekereg össze-vissza, mint neveletlen ölebecske, szájában a hazugsággal, amit hol így, hol úgy akar igazságnak láttatni. Nem egy szeretgom, na. A hazugság alól ez persze nem menti fel.

Elég tétel?

A Hídlapban május 24-én „Parkolásból politika” címmel cikk jelent meg, aminek bevezetőjében kitértek arra, hogy Nyíri megvádolta az építőt: engedély nélkül tevékenykedik. Akkor így folytatódott a szöveg: „Miután megmutatták neki a vonatkozó iratokat, nem kért elnézést az alaptalanul megvádolt vállalkozótól, nem kért elnézést az emberektől, tőlünk. Az eset következmény nélkül maradt. Mint annyi minden más MSZP-s kijelentés, cselekedet.

Nos, ebben tévedett az újság, Nyíri tette nem maradt következmény nélkül.

Játék a betűkkel, szavakkal

Persze ne tessék gondolni, hogy elnézést kért, hogy fülét-farkát behúzva, megszégyenülve elkullogott. Nyíri perre ment, és bár bemutatták az első és a másodfokú bíróságon a leveleket, a szeretgomon megjelent vádakat és a Köztér-felvételt, mégis helyreigazításra kötelezték – a Hídlapot.

Nem foglalkoztak azzal sem a megyei bíróságon, sem a győri táblán, hogy Nyíri szavaiból és tetteiből egyértelműen kiderül az a sokak előtt (az ETV testületi tudósításának, majd később a mélygarázs-vitának a nézői, a Hídlap olvasói) hangoztatott véleménye, hogy engedélyek nélkül kezdődött az építkezés.

Mi végre és meddig?

Nyíri mélygarázs-ellenes háborúja nem példa nélküli Esztergom rendszerváltás utáni, vagy még szűkebben Meggyes Tamás polgármestersége idején zajlott történelmében. A Magyar Szocialista Párt esztergomi szervezete soha nem hagyta ki a lehetőséget, hogy egy-egy nagyobb beruházás kapcsán a város hosszútávú fejlesztéseit támadja. Tanúi voltunk ennek az Élményfürdő kapcsán, a Kanonok sori iskolák építése kapcsán, a Széchenyi tér kapcsán, most éppen a mélygarázs kapcsán. Nyíltan nem merik támadni a nagy többség által támogatott fejlesztéseket, jövőnket meghatároz beruházásokat.

Ám különböző „ügyeket”, álbotrányokat és műbalhékat kreálva igyekeznek a jó hangulatot, a bizakodást megfojtani, a város lakóinak a város vezetésébe vetett bizalmát megölni. Most, hála az építők hatékony, határidőket fegyelmezetten tartó munkájának és az önkormányzat vezetése eltökéltségének és kiállásának nem sikerült. De Nyíriék, az ünneprontók egyelőre még köztünk vannak.

Szólj hozzá!

Betonkemény tényfeltárás

2008.11.20. 17:35 Esztergomi Tükör

...Hát ezt a bejegyzést kimoderáltuk.

Szólj hozzá!

Az egyszerűség kedvéért

2008.11.15. 15:56 Esztergomi Tükör

Horváth-e a hibás? Kovács-e a hibás? Ilosvai-e a hibás?

Egy év – sok vagy kevés?

Egy egész oldalon fényesíti magát Kovácsék egylete, milyen jófej srácok ők, egy év hangoskodás után tudtak tartani egy érvényes alakuló ülést. Más egyesület egy év alatt sok mindent tud tenni. Például mi részt vettünk a város közösségének és nemzetünknek több ünnepén, így a kommunizmus áldozatairól, a trianoni békediktátumról, a sötétkapui áldozatokról szóló megemlékezésen, március 15-i, október 23-i ünnepségeken, Kovácsi-napon, halászlé-ünnepen, gyermeknapon, fesztiválokon. Úgy gondoljuk, ez a legkevesebb egy esztergomi polgártól.

Ahelyett, hogy otthon maradnánk, nemzetből és közösségből kirekesztetten. És nem szerveztünk külön ünnepségeket, elitosztag mivoltunkat hangsúlyozandó. Igaz, nekünk meg nem jutott eszünkbe, hogy lemenjünk a Szent Erzsébetes ovisok gesztenyepartijára, rászervezni egy saját rendezvényünket, ebben a PEE sokkal találékonyabb volt. Szerencse, hogy mi nem kedveljük a politikai pedofíliát.

Ilosvai a hibás

Nekem viszont csak nem fér a fejembe pár dolog ezzel az egész alapítással-alakulással kapcsolatban. Leginkább az: miért Meggyest vádolják a kudarcaikért? Jó, Bejó kitalálta, hogy mindenért ő a hibás, de nem gondoltuk volna ennyi látszatra okos emberről, hogy képesek a gondolkodás efféle nullfokára, alulmúlhatatlan ostobaságra. Hogy mindenre rámondják ők is: Meggyes a hibás. Persze, meg az én apukám olyan erős…

Mert ott van például az egyik tag, Ilosvai. Aki emellett még doktor. Megnéztük, jogászdoktor ő. Egyébként a Fidesz jóvoltából a Magyar Távirati Iroda felügyelő testületének tagja. A Fidesz jóvoltából, aminek elárulásáért egyébként éppen kizárják. Ja, míg el nem felejtem: ha rosszak a hírek, nyugodtan tessenek mondani: Ilosvai a hibás!

Szóval nem megy a fejembe, miért nem tudta a jogászdoktor úgy megoldani barátainak problémáit, hogy az jogilag helyes legyen. És miért kellett ehhez egy év? Én alapítottam már egyesületet, aztán egy végzős jogász barátunk beadta a papírokat, amire azt mondta a bíróság, hogy nem jegyez be minket. Erre én, a nem jogász, éppen akkor érettségizett, fogtam egy egyesületi törvényt, egy csomag papírt, tollat, két hetet gondolkodtam, egy hetet gépeltem, lett alapszabály, alakuló üléses jegyzőkönyv, még SzMSz, sőt etikai kódex is, és bejegyeztek minket.

Akkor mit tanulnak a jogászok az egyetemen, hogy nem megy nekik? Nem megy a fejembe. Lehet, hogy Ilosvai a hibás?

Kovács a hibás

Aztán a maratoni megalakulás okaként hozzák fel, hogy kellett egy tizedik ember (meg kilencedik, meg nyolcadik etc.), és nehezen találtak. Mert voltak, akiket lebeszéltek volna a csatlakozásról. Persze ez is Meggyes hibája. Na most nem megy a fejembe, hogy nem találtak tizedik embert. Esztergom 30000 lakójából? És még választást is akarnak nyerni. Akkor nem tíz embert kell találniuk, hanem sok ezret. Akkor ki lesz a hibás? Kovács a hibás? És ezek még csak az alapító tagok. Hogy lesz itt tagság?

Szegény Minarik: látszott, nem a fociért, hanem magáért a csapatért szervezi a Csabagyöngyét. Csak nem tíz kicsi Mosodásedebácsi lenne a PEE? De akkor mivégre nyomulnak, és mivégre szavaznának rájuk? Ezért a félresiklásért ki a hibás? Kovács, az elnök? Kovács a hibás?

Horváth a hibás

Olvastam még a Hídlapban, hogy mindenféle ajánlások és támogatások kellenek a belépéshez. Nem megy a fejembe, miért ennyire elitista-kirekesztő a társaság. A polgáriság nyíltságot, őszinteséget jelent, az összetartozás alapja ez, a közös és mindenki előtt együtt vallott hitek, együtt vállalt értékek. És nem az összezártság, a küldetéstudat és a nagy közös titok.

Akkor mi ez a kommunistaság? Mi ez a szabadkőműves-összeesküvős, titkolózó-szemfényvesztő valami, ez a PEE, amiről csak annyit tudunk, hogy kipróbált Meggyes-ellenes tüntetésszervezők, Népszabadságnak nyilatkozók, beruházás-akadályozók gyűlhelye?

Csodálatos, ahogy a Szent Erzsébet-igazgató Chalupa együttműködik Sitkuval és Naggyal, annak a Szent István Gimnázium-mozgalomnak a vezetőivel, amelyik mozgalom a „kiszorítottak minket a nővérek az épületünkből!” hamis vérvádjából született. Pletykák keringenek arról, hogy Horváth például együttműködött Misznéder Jánossal, aki jelenleg előzetesben ül, Meggyes Tamás házának felgyújtása miatt.

Ez sem tesz jót nekik, de ha a nép, amit ugye nagyrészt kirekesztenek a PEE-ből, elkezd kombinálni, hogy „akkor ugye benne van Tittmann néhány üzleti partnere, meg egy ügyvéd, meg építési vállalkozó, meg ugye Horváth, aki Misznéderrel, aki felgyújtatta a házat… húha! húha!”, az végképp nem tesz majd jót. Ezért ki lesz a hibás? Horváth a hibás?

Tessék választani!

Persze ezek csak kérdések, mert nem megy a fejembe az a sok okosság, ami a PEE-ből jön, áramlik felém, ahogy ők lemosolyognak szeretett városukra a Szenttamásról, tíz kicsi Kozsó, sőt Gyurcsok József! Néznek, és ettől jobb lesz. Egy évig alakultak, de most már nagyon meg vannak alakulva. Érzem, ahogy áramlik a PEE-ség, a titkos tudományok csarnoka nyílik.

Nem érdemlem meg őket, nekem csak az való, amit Kovácsék koncul vetnek a magamfajta csekélyértelműnek: Meggyes a hibás! Meggyes a hibás!

Nem érdemlem meg a választ a kérdésre: akkor, ha nem voltak megalakulva, akkor Kovács hogyan elnökösködött, képviselt, írt alá levelet a nevükben?

És azt hiszem, nem találgatok, hogy Horváth-e a hibás, Kovács-e a hibás, vagy Ilosvai-e a hibás, netán másik tag.

Maradok ott, ahol voltam.

Meggyes mellett.

Szólj hozzá!

Szeret, nem szeret

2008.11.12. 20:31 Esztergomi Tükör

…avagy a reklámok hazudnak

Szeret, nem szeret. Gratulál, nem gratulál. Így tépdeshetnénk mi is önlelkünket, mardosó kétségek közt, amikor a szeretgom papiros és villanyos (internetes) változatát olvassuk. Hol szidják Orbán Viktort, Paskai Lászlót, Esztergom Díszpolgárait, teli szájjal, hol meg gratulálnak nekik. Nézzük, kik azok, akik gratulálnak a szeretgom címlapján, és hogy hogyan teszik ezt.

Forma, tartalom, sztalinizmus

Először is emlékezzünk meg a formáról. Bejó Gábor a fényképész, talán a grafikus is. Lelkes Meggyes-ellenes, ős-zsigeri a gyűlölete. Ezért szegi meg a szakma minden szabályát, amikor az Orbán Viktor által tartott Díszpolgári oklevelet szépen kettévágja. Mi van a lehagyott részen? Ó, hát ott csak éppen Meggyes aláírása van. Sztalinista az újság tördelője, ahogy neki nem tetsző dolgokat levagdos, de hát biztos hangulatba hozta az ’56-os kiállítás, ami éppen helyszíne volt az ünnepi testületi ülésnek, amelyen átadták a kitüntető címet Orbánnak és Paskai László bíborosnak. És addig örüljünk, amíg csak a képekről tüntetik el a polgári városvezetést, Meggyes kéznyomát, és nem a valóságban. Fekete autózni már eszükbe jutott, benne van az újságjukban. Aztán majd jön a régi szovjet típusú öngyilkosság is: háromszor tarkón lőjük, majd a jeges Lénába vetjük magunkat.

Ízlések és ficamok

De addig is emlékezünk meg a gratulációkról. Díszpolgárságért úgy gratulálni, ahogy Horváth Mihály és Kovács Gábor csapata teszi, utoljára tényleg a kommunizmusban gratuláltak. Éppen Orbán Viktortól, és a címet adományozó önkormányzattól, benne Meggyes Tamástól, polgármestertől, aki a javaslatot tette, áll a legtávolabb ez a sztalinista hurrázás. Éppen a magukat lelkesen fideszesező Horváth, Kovács, Ilosvai vetemednek ilyesmire? Bő nyállal? De hát ez gusztustalan!

És miért kell a szeretgom címlapján? Ami annyit szidja Orbánt a honlapján, annyit gyalázza Meggyest. Miért pont abban?

Orbán Viktornak lelkesen gratuláltak a Díszteremben sokan. Az október 23-i megemlékezés és koszorúzás után is jónéhányan. Kivéve Kovácsékat.

From England with love

De miért nem gratulált Horváth? Aki képviselő, és személyes, névre szóló meghívót küldtek neki? Mert a 23-i ünnepség testületi ülés is. Csak azokra Horváth nem jár. Mint a hétvégén valakik megírták FEKETÉNfehéren című újságjukban, idén pontosan 20 ülésből mindössze egyet ült végig (ezért itt most külön gratulálunk: „bravó!”). Sőt, azóta volt még egy. 21:1. Még brávó!

Orbán derogált neki? A többi képviselő? A megjelent esztergomiak? Ott voltak olyanok is, akik nem szavazták meg a cím adományozását. Ott voltak azok is, akik igen. De pont Horváth nem. Megteheti. Van elég pénze, hogy utólag hirdesse: én is gratulálok ám! De ez annyira kisstílű… Szegény bíborossal szemben pedig végtelenül tisztességtelen. Nemcsak a sok pénz és a ferences bíboros távolsága miatt, hanem mert úgy gratulál neki Horváth, hogy meg sem szavazta díszpolgárságát! Mert Horváth azon a testületi ülésen sem volt jelen, amelyiken Paskai díszpolgárságáról döntöttek. Tudta, hogy díszpolgárságról szavaznak, mégsem ment el. Gratulációja hazugság. Hazudott Paskainak, és hazudik mindenkinek, aki olvassa.

(Zárójeles közbevetés)

(Nem mellesleg: mire gondol az, aki látja, Horváthon kívül csak Nyíri nem jött ela megemlékezésre? Ő az MSzP helyi főembere, képviselője. Csak ők ketten: Nyíri és Horváth. A szocialista és az áljobbos ellenzék. Mintha ez az érdekközösségen, az érdekek véletlen egyezésén túlmutatna. Vagy ennyi véletlen egyszerre megtörténhet?)

…mily tömör a hígság…

De miért nem gratulált Kovács? Nemzeti ünnep 23-a. Sok egyesület vezetője, tagja, és egyszerű magánemberek mind ott voltak. Aki eljön, nem meggyesista, hanem egy néppel és egy történelmi pillanattal vállal közösséget. Ezt akarta elkerülni? Vagy a szép számban megjelent Fidesz-tagnak nem akart a szemébe nézni? Akik kizárják őt, meg Horváthot és Ilosvait? Vagy kevesellte volna, ha csak a megjelent soktucatnyi ember látja, és arra minek áldozzon időt, ha beszórathatja minden lakásba a gratulációt? Kinek szól az? Ha Orbánnak akar gratulálni, miért kell ezerszám terjeszteni? Ez hitvány dicsekvés. Álszenteskedés. Farizeusság. Tartuffe-ség. Sok mindent elárul a PEE tagságáról és polgármester-jelöltjéről, Kovácsról.

Ahogy az is, hogy éppen a szeretgomban hirdetik akciójukat.

Ki kivel van?

A szeretgomról pedig az árul el sok mindent, ahogy megjelent, magát képviselve a teremben. Kovácsék távollétében. Miaveczcel érkezett, együtt ballagtak fel a lépcsőn, és az egész terem érezte, tudta, amikor beléptek, kik is ők. Bejó Gábor fotózni jött, de hogy a nemzet ünnepén (csak két ilyen nap van egy évben, március idusa és október 23.) megjelent bő pulóverében, fakó farmernadrágjában, tornacipővel, áporodott testszaggal, az jelezte, miért is jött. Ünnepet rontani jött. Éreztük: más ünneplése őt nem érdekli. Ahogy végig izgett-mozgott a megemlékezésen, az sem.

„És még ő nyilvánít véleményt másokról?” – kérdezték többen. „Nem kellene beengedni az ilyet” – mondták mások.

Persze ezt Bejóék nagyon pontosan tudják. Ezért bujkálnak az ellenzék mögé, ezért akarják saját műcivil áljobboldalukat ránk ültetni. Ez a szocialista kampánystratégia: hazudni, hazudni, hazudni! és ha megszerezték a hatalmat: elvenni, elvenni, elvenni! Ezért a teátrális, sztalinista gratuláció, ezért a hazugságorgiák két-háromhetente.

Gratulálunk!
 

Szólj hozzá!

Tittmann, Winkfein - ők a hibásak

2008.10.31. 17:52 Esztergomi Tükör

Eredeti címünk az lett volna, hogy „Stabil és nagy a válság - Dübörög a hazugság 2.”, de hát egyrészt ez nem Amerika (csak néphadseregi elöljáróm szép kifejezésével „Csikágó” - mármint „mi ez a Csikágó, hülyekopasz, mocskoscivil?”), másrészt meg kipottyintotta az MTI az új napi észt, két hazug ember két hazug állítását, nem győzöm törölgetni a monitort.

Tittmann a hibás! Winkfein a hibás!

És a legszebb: Tittmann és Winkfein megszavazzák majd a költségvetést, mint a pinty, és a „Nooormálispárt” is (Lakitelek - 20, Boldog Szülinapot, Demokratikus Magyarország, Te MDF fiam, te meg ne mutogass folyton szamárfület a családi fotónál!), meg a Nagy Meg Nem Szavazó és Koalícióból Kilépő is. Mert ők egy büdzsébuktánál mennek ki a parlamentből.

Reggel, éjjel, meg este…

Na, nézzük Tittmann és Winkfein főnökeinek hazugságait.

Veres: jövőre a GDP 1 százalékkal csökken, a reálbérek 2,7 százalékkal

A Pénzügyminisztérium … az új költségvetési tervezetet is átdolgozta, … amelyben a GDP 1 százalékkal csökken 2009-ben, az infláció 4,5 százalékkal nő - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken, az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén. Veres János rögzítette: az új makrogazdasági pálya szerint a háztartások fogyasztása 3,1 százalékkal, a reálbérek 2,7 százalékkal csökkennek, a beruházásoknál 0,9 százalékos visszaesés várható, miközben az export 3,9 százalékkal nő.

És Böszmeelnök: a legstabilabb helyzetet megteremtő országok között vagyunk

Magyarország azzal, hogy hihetetlenül gyorsan lépett, a legstabilabb pénzügyi helyzetet megteremtő országok közé került - mondta a miniszterelnök a Klub Rádió Kontra című műsorában. Ezzel csak a legnagyobb veszélyt sikerült elhárítani, azt, hogy elértéktelenedjenek a bérek és a nyugdíjak. Hozzátette, hogy a pénzügyi válság első szakaszát érzése szerint jól menedzselték, most arra kell készülni, hogy a gazdasági válság hatásait is enyhítsék. A kormányfő azt mondta, Magyarországnak jövőre összesen 30 milliárd euró értékű hitele jár le, de ebből csak hárommilliárd az államé, a többi az embereknél, a vállalatoknál és a bankoknál van.

Na most…

Mély levegő papír, cerka.

És egy kis emlékezet: 13. havi már nincs is. Csak papíron.

A foglalkoztatottaknál (és ne csak a „bürokráciára”, a hivatalnokokra, hanem a vasútra, buszközlekedésre, tanárságra, állam- és önkormányzat- és tébéalkalmazottak százezreire tessenek gondolni ám!) leesik a 13. havi. Nem, nem hisszük, hogy lenne 13. hónapja az évnek, de egyrészt aki e pályákra ment, számol is azzal, hogy van a havi bér, meg plusz 1/12-ed rész, amiből van kariaji, meg szeptemberben új iskolatáska, meg… (majdnem azt írtam: új cipőcske, de nem, azt inkább nem, ma Magyarországon cipőhelyzet van, ócska lábbelik országa vagyunk, letaposott-sarkalt-talpalt-kitöredezett-ronda cipők hona a miénk). De jut erre-arra, megélhetésre. Illetve nem jut, mert Hazugelnök előtt volt egy rendes 13. havi, amit éppen nem terhelt a havi csekkek mínusza. Ma már nincs, hiszen egyik évben ki sem fizették cselesen, aztán pedig szétosztották a többi hónap között. Cselesen. És akkor nem kaptak béremelést a köz alkalmazottai, mert a köz nevében eljáró Aprótrükkökszázai Gurítós Pimasz ezt megvonta tőlük. Szóval „effektíve” nincs is már 13. havi.

De akkor is van ez a mínusz, ami már gyakorlatilag a havi bérből esik le. 100%/12=8,5%. Vagyis akkor ennyiről indul az elvonás. Ehhez jön a Veres-féle 4,5-ös infláció, vagyis a 91,5%-ot szorozzuk be 100%/104,5%-kal. Ne tessék fáradni, itt van az eredmény: 87,56%. Ha „egyszerűbben” számolunk, akkor 91,5%-ost egyszerűen megszorzunk 95,5%-kal. 87,38%.

Pompás.

Hogy jön ki ebből a 2,7%-os reálbér-csökkenés?

És mi az, hogy gyorsan léptünk? Amerika és Nyugat-Európa, és a fejlett Délkelet-Ázsia hónapja töri a fejét, hogyan másszon ki a slamasztikából. Gurigáznak a nagy pénzeikkel, nem is rosszul, a tőzsdék kezdenek csillapodni.

A mi vezetőink meg bölcsen elsunnyognak a Valutaalaphoz, a Világbankhoz. És ismeretlen feltételekkel hitelkeretekről állapodnak meg. Amihez nem kell parlamenti jóváhagyás. Amiről nem tájékoztatnak senkit. Aminek a feltételei teljesítéséhez sem kell parlamenti jóváhagyás. Aminek a feltételeiről sem tájékoztatnak senkit.

A legstabilabb pénzügyi helyzet…

Hát nevetnénk, mint a viccben a székely (a vicc a szöveg végén…)

Mi vagyunk a legstabilabbak az alább következő országok közül: Pakisztán, Ukrajna, Fehéroroszország, Grúzia, Izland.

Bocsánat: Izland talán az első.

Winkfein, Tittman a hibás!

A székely fiú hazaér. Látja: az ajtó előtt szétmarcangolva, vérébe fagyva hever holt húga. Belép a konyhába, ott látja édesanyját, betört fejjel, szétszaggatva, vértócsában, holtan. Belép a szobába, ott mászik ki éppen az apja az ágy alól, keze bénán lóg, lába kitörve, arca összekarmolt, mély sebekkel vérzik.
- Mi történt, édesapám, míg el voltam?
- Hát, fiam, lejött a medve az erdőről, mind futottunk be a házba, de szegény húgodat az udvaron érte. Láthattad, mit tett vele. Aztán betörte az ajtót, anyád a konyháig menekült, de elérte, aztán ezt művelte vele is. Én elbújtam, de utánam jött, kitörte a kezem-lábam, összekarmolta az arcom, aztán valamiért elunta, és itthagyott…
- És mondja, édesapám, nagyon fáj?
- Á, nem, csak ha nevetek…

Szólj hozzá!

Néhány méltatlan vádról

2008.10.31. 15:06 Esztergomi Tükör

Nézzük, a vakdühű Meggyes-ellenesek éppen mivel örvendeztetik Esztergom sokkal-sokkal jobb sorsra érdemes Nagybecsű Közönségét. Van időnk, két hazugságra válaszolnánk. Az egyik ráadásul egy honlapszerkesztőé. Egy mintapolgáré. Egy igazi horvathistáé.

Sírok, sírkertek, kerítések

Élcszámba veszik, ahogy az önkormányzat 34 millióból bővíti a temető szolgáltatásait, és rendbe teszi a sírkerteket. Arcátlanságot kiáltanak, és okoskodnak.

Hogy hőszigetelik a temetőkerítést, például. Persze elég lenne egy kőműveshavert megkérdezni (és tegyük kezünket a szívünkre, kinek nincs ma Magyarországon kőműveshaverja?), hogy mi történik. És elmondaná: a dryvit homlokzati „rendszer” nemcsak hőszigetelésből áll (bár persze nálunk még csak és elsősorban ezt az elemét ismerik, a vakolást meg megoldják a „kanalasfrecskelős-simítós-hullámosmarad-kireped” módszerrel), hanem plö azokból a táblákból, amiket felraktak a Petőfi utcán. No mert akkor a régi (és műemléki környezetben álló) falon az idő hajszálrepedései nem jönnek elő megint.

Szükség, törvény, építés

De hát ez fájna egyeseknek. Olyanoknak, akik nem vesznek részt a testületi munkában.

Fájna rajtuk kívül valakinek az, hogy elkészült a temetőben a vizesblokk? Mozgáskorlátozottak által is használható mosdóval? Ami nem csak a mi szükségünk miatt kellett már (bár persze mi ezért fogjuk igénybe venni), hanem mert kötelezően kell lenniük ilyen szolgáltatásoknak a temetőkben. Esztergom legnagyobb sírkertje, amiről a város gondoskodott, működhet tovább. Plusz van hova kimennünk, ha kell.

Hülye-e?

Ez hiba? Ez kinek fáj? Milyen perverzió ez? Milyen ostobaság? Milyen politikai elvakultság szorítja belszervi izmait annak, aki dafke nem megy ki WC-re? Ha az éppen Meggyes Tamás polgármestersége alatt létesült, az általa vezetett önkormányzat döntése alapján? És éppen azért most, mert a tavaly ősszel kezdett tervezési-engedélyezési munkát a derék műemlékhatóság hónapokra úgy belassította, hogy aztán most lehet csak befejezni.

Hülye ez?

Ami esztergomi, és ami nem az

Nézzük Cserepet, aki a díszpolgári köszöntés ürügyén igyekszik alázni Paskai László bíborost. Írjuk ki: bíboros, nyugalmazott Esztergom-Budapesti érsek. Mert szerinte Paskai nem számít az esztergomi érsekek sorába. Más kérdés, hogy az ominóz bejegyzését már leszedte honlapjáról. Magfontoltságának tükre azonban nem ez, hanem ahogy Paskai Lászlóról szólott.

Ne hagyjuk, hogy Cserep honlapja teljes tájékozatlansággal mérgezze maga körül a közéletet! Paskai László éppen oka annak, hogy ő és utóda, és majdani utódai az Esztergom-Budapesti érseki címet viseljék, ne pedig a budapestit. Mert a Vatikán, ami nem nagyon hagyta, hogy a katolikus egyházi igazgatás eltávolodjon attól annak az államnak a közigazgatásától, amelyben szolgálatát végzi, döntött úgy: a magyar egyházfőségnek a világi államszervezet és politikai döntéshozás központjában kell működnie. Ez Budapest. Mindez Paskai idején történt. Akinek közreműködésével, bár az érseki hivatalok Budapesten tevékenykednek, a magyar katolikus egyház főségéhez tartozó fontos intézmények (prímási levéltár, könyvtár, múzeum, a példánk okáért) maradtak,ahogy a név első helyén az „Esztergom-” is.

Díszpolgárokat sértegetni, ahogy Cserep honlapja tette Paskai Lászlóval, nagyon-nagyon aljas. Mondjuk ki: nem esztergomias dolog. Ha az utcán látjuk, nem is mondjuk ki a nevét, csak orrbefogva átlépjük. De milyen beteg elme veszi fel a földről? Milyen zavart agy keni fel egy honlapra? Milyen háborodott fő hagyja ott?

Akik kitartottak Esztergom mellett

Nem lehetett egyszerű feladat, hiszen Mindszentyt emigrációjában minden tiltakozása és próbálkozása ellenére leváltották. Jeles nem-esztergomi érsekre van példa több is. 1543 és 1820 közt az egész főegyházmegyei elöljáróság Nagyszombatban élte emigránséveit. A következő érsekek tartoztak a "nagyszombati érsek"-ek sorába:

1526-1549 Várday Pál, 1551 Martinuzzi Fráter György, 1553-1568 Oláh Miklós, 1569-1573 Verancsics Antal, 1596 Fehérkövy István, 1597-1601 Kutassy János, 1607-1615 gróf Forgách Ferenc, 1616-1637 Pázmány Péter, 1637-1642 Lósy Imre, 1642-1666 Zombori Lippay György, 1666-1685 Szelepcsényi György, 1685-1695 gróf Széchenyi György, 1695-1707 gróf Kollonich Lipót, 1707-1725 Szászországi Keresztély Ágost herceg, 1725-1745 gróf Esterházy Imre, 1751-1757 gróf Csáky Miklós, 1761-1765 gróf Barkóczy Ferenc, 1776-1799 gróf Batthyány József, 1808-1809 Habsburg-Lotharingiai Károly Ambrus főherceg, 1809-1831 Rudnay Sándor.

Okok és célok

A Széchenyi-, Esterházy-, Csáky-, Batthyány-, Habsburg-szülötteket is kitaszítanánk, mert a török kiűzése után a megkímélt országrészben tartották az egyházi centrumot, mert onnan a történelmi újjáépítés és újjászervezés feladatát könnyebb volt végezni, mint a néhányháznyi, majd újtelepítésű, infrastruktúrátlan Esztergomból? Debrecen (Döbröcöny) is azért lett a Kálvinista Róma (tisztelet a Reformáció Emléknapjának!), mert egy megkímélt, polgárai által óvott városban, jó mecenaturális és financiális körülmények között védhette a „magyar vallás” szervezetét és szervezkedését. Rudnay is a javadalmak megvonásával fenyegetve kényszerítette az egyházmegyei papságot és tisztviselőket arra, hogy visszajöjjenek Esztergomba. Akkor, amikor már Esztergomban is megteremthetők voltak az központi egyház-intézmények.

Anya és Tanítónő

Paskai állhatatosságának köszönhetjük azt a pápai bullából vett idézetet is, amit a Főszékesegyház timpanonjára aranyoztak: Caput, Mater et Magistra Ecclesiarum Hungariae. Vagyis a Magyarország Egyházának Feje, Anyja és Tanítója (Tanítónője!). Nem semmi…

Gondolom, nem csökkenti Lékai László esztergomiságát sem, hogy az ő érseksége idején szakította el az egyházmegye Dunán túli területét, szintén az államigazgatás és az egyházigazgatás párhuzamosítására törekvő Vatikán.
 

Szólj hozzá!

Reflex megint - Meggyes Tamás az UD-ról, az EVédről

2008.10.31. 10:52 Esztergomi Tükör

Az október 16-i képviselő-testületi ülésen elhangzottakat szószerint idéznénk

Nyíri Attila nyílt levélben tette fel kérdéseit. A kis pimasz, meg sem várva a testületi ülést. Ahogy egyébként Miavecz sem szokta, hanem mennek házalni kis kavarásaikkal, honlapra, sajtóba. Nyíriék a szocpárt országos kampányába akartak becsatlakozni. A "titokkampányba", amit azért indítottak, hogy a 12-15%-os reálbércsökkenérsről, az ország kiuzsorázásáról eltereljék a figyelmet. Nem tudjuk, hogyan és milyen feltételekkel kapták a hitelkereteket a Valutaalaptól, Világbanktól, Brüsszeltől. Hogy az ár nem kevés, azt sejtjük a titkolózásból. Sejtjük abból, hogy pár nappal korábban még igen erősen letolták Böszmeelnököt Brüsszelből, amiért az EU (aminek tagja vagyunk) gázvezetékét beáldozta valami orosz havernak, az orosz vezetékről megállapodva. Ez biztos, hogy magas (és titkos) árat jelent a hitelezésnél.

De mi nem felejtünk, Attila, Téged és Hazug Vezetődet, sem hazugságaitokat. Nem, nem.

És most nézzük, mit mondott Meggyes Tamás polgármester, forrásunk az ETV.

Meggyes Tamás polgármester válasza Nyíri Attila szocialista önkormányzati képviselő interpellációjára

"…a mi ilyen irányú összes kötelezettségünk nyilvános és tisztességes. Például a Munkácsy-kiállítás fegyveres őrzéséhez megfelelő kapacitású cég kellett. Lehetett volna ez más országos hírű cég is. Akkor szerződtünk ezzel a céggel, amikor még semmiféle botrány nem volt, tehát gondolom nem kellett volna előre tudnunk, hogy ebből botrány lesz."

...Oroszország a hajdani biztonsági övezetére újra igényt tart...

"Hogy a botrányért meg ki, hogyan felelős, azt meg bízzuk az időre. Én sokkal inkább úgy látom, hogy a nagy orosz medve megerősödőben van, és a KGB-s orosz államelnök után a KGB szerepe megnő Kelet-Európában. Van egy új Putyin-doktrína, miszerint Oroszország a hajdani biztonsági övezetére újra igényt tart. Biztonsági zónának tekint minket, és mint ilyet, gazdasági eszközökkel igyekszik meghódítani. Az ország legnagyobb cégeit oroszok, újsütetű orosz mágnások vásárolják föl.

Ezeknek a kapcsolata a KGB-hez, a szocialista államrend legfőbb támaszához elég erősen igazolható és kapcsolható. A MALÉV orosz tulajdonban van. A STRABAG-ot, ami osztrák cégnek tűnik, többségi orosz tulajdonnak tudhatjuk. Az OMV a MOL megszerzésére a Gazprom felkérésére törekedett."

...De nem ám a mi hazánkat!...

"Tehát egy orosz-osztrák harapófogó - mint 1848-ban – fenyegeti a magyar függetlenséget és magyar gazdaságot. Nem katonailag fenyegetnek bennünket, az az idő elmúlt. A katonák visszamentek és jönnek ugyanazok az arcok óriási vagyonokkal és nyelik le Magyarországot.

Azt gondolom, inkább az a baj, hogy Szilvásy úr meg a Nemzetbiztonsági Hivatal mintha a KGB uszályába került volna. Ehhez képest egy észak-atlanti orientáció, vagy éppen a MOL, vagy az OTP érdekében, mellett fellépő biztonsági cégek, ha úgy tetszik, a magyar nemzet szabadságharcosainak tekinthetők, nem pedig bűnözőknek."

Ne higgyenek a rágalomhadjáratoknak!

"De én azt gondolom, hogy ez a botrány nem úgy néz ki, ahogy néhány sajtótermék Önöknek tálalni akarja. Ne higgyenek ezeknek a rágalomhadjáratoknak! Szerintem egy olyan akciónál, ahol a titkosszolgálat, aminek egyébként titokban kéne maradni, látványos akciókat folytat, majd aztán a titkosszolgálati lehallgatásokat, ami csak a titkosszolgálatnak van meg, ha nem csak nekik van meg, akkor az katasztrófa, ha meg csak nekik van meg, akkor azoknak a szövegeit nem tehetik fel az internetre, mert az elég csúnya bűncselekmény.

 

Szólj hozzá!

Stabil és nagy a válság - dübörög a hazugság…

2008.10.28. 15:53 Esztergomi Tükör

Tessék mondani, ez már a kommunizmus, vagy lesz még rosszabb is?

Böszmeelnök és csonkakormánya a parlamentet próbálja kikerülni éppen, ahogy szokták, hol Nemzeti Csúccsal, hol trükkök százaival. Most éppen a válságba betonoznák magukat bele. Mondjuk ilyen dologba rendes ember nem is nyúlna, anyukám is mondta: "kisfiam, lábad elé nézz, ne lépj bele!", de tudjuk, Kisebbségi Miniszterelnöknek ilyen az ízlése. Ami másnak "fújmár!", az neki a gusztus.

És tudjuk azt is, az első pillanattól lesírt róluk a megkönnyebbülés, hogy az egész MSZP Hívőtagozat együtt, ütemre imádkozott az összes kaporszakállúhoz, a Kommunizmus Hármas Istenéhez, Marxhoz, Engelshez, Leninszhez egy ilyen jó kis világválságért. Ami eltünteti a gazember-kormányzás összes rossz intézkedésének, a gazdaság romba döntésének a nyomát. Ami után éppen ők jöhetnek vissza megmentőként, ők, a hazugok, a tönkretévők.

Ahogy Zuschlag bepakolta az összes terhelő iratot, aztán felgyújtotta a kocsit, úgy pakolja most Böszmefőnök a kormány összes intézkedését a világválság nagy mágjájába.

Dícsérik a válságot, és dícsérik azért hazánkat, mert Belorussziával, Grúziával és Ukrajnával egy szintre csúszott vissza. Dícsérik, hogy olyan rossz, és ezért jó sok pénzt kap az ájemeftől.

Undorító, ahogy a tönkretett országgal dicsekednek gyilkosai. Ezen túl még a 12,5 milliárd rettenetes árát is úgy próbálják eladni nekünk, mintha egyenesen hiánycikk lenne. Mintha egyenesen mi állnánk érte sorba a hideg utcán, a bolt előtt.

Pedig a szocialisták rablógazdálkodására mi fizetünk rá. Nem akartuk, rémálmunkban sem gondoltuk hogy ilyen lesz. Mert úgy néz ki, a Valutaalap pénze nem ingyen jön. 300 milliárd forint spórolás az ára. Szocikámék szétnéztek, és gyorsan döntöttek. Kinek nem fáj a mínusz 300 milliárd? Hát a csókosaiknak, az autópályásoknak, metrósoknak, marketingeseknek fáj. Meg kinek a pénzéből nyerné meg az MSZP a 2010-es választást? Nagyberuházást ezért egy évre nem függesztettek fel. Reformot meg azért, mert most lehetne, elfedné a válság kényszere az ellenállást, csakhogy nincsenek reformok. Csakhogy a régóta tervezgetett reformokból nincs semmi. Nincsenek tervek. A "reformok" jelszó csak arra kellett, hogy utána ordíthassák:

"deazorbánnemhagyjamertdemagógéslejáratésindulatotszítésutcáraviszianépet!".

Úgyhogy elvették azoktól, akiktől a legkisebb ellenállás várható.

A közszférától és a nyugdíjasoktól.

 

Szólj hozzá!

Újabb hazugságorgiát tartottak a kizártak

2008.10.18. 18:50 Esztergomi Tükör

Magyarul: megjelent Horváthék lapja. Nézzünk bele, ne hagyjuk ki a tanulságok eme kincsestárát.

Kezdjük mindjárt az elején: Schmitt Pállal, Tóni atyával hitelesíteni a szeretgomot éppoly baknak lövése, mint Bejó Gábor elmélkedése a Fidesz nevében a jobboldalról. (Tetszik érteni: Bejó. Tetszik érteni: elmélkedik. Tetszik érteni: a Fidesz nevében. Tetszik érteni: a jobboldalról.)

Jó, utóbbitól jobban ráz a hideg. Aztán meg a nevetés.

Hát nézzük, miket is írogat ez a csődbe ment pólóboltos.

Átáll vagy ágál? Pénzért mindent - és bármit

Először is Esztergom jobboldaliságát ismeri el. Persze, most neki a vesztes balról kell átevickélnie, mert minden rendes ember tudja, kik és miket írogatnak on-line a szeretgomra. Átáll? Nem, nem. Dehogy áll ő át. Csak ágál annak érdekében, akitől a pénzt kapja.

Esztergom "többre hivatott..." Ó, hát persze. És ki hozná ki belőle ezt a többet? Kovács Gábor? Az a Kovács, aki azt a jó sokat sem hajlandó elismerni, amit a Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat tesz.

                             Aki eltagadja a Szent Miklós Program sikerét, miközben a gyerekei ingyen járnak a Zeneiskolába,

                             aki eltagadja a Szent Miklós Program sikerét, miközben a gyerekei ingyen járnak az Aquaszigetre,

                             aki eltagadja a Szent Miklós Program sikerét, miközben a gyerekei év elején 5000 forintot kapnak,

                             aki megakadályozná a Fürdő Szálló-programot, pusztán mert ő nem képes átlátni azt, annyit sem lát, hogy munkahelyek jönnek létre, hogy lesz hol megszállniuk a vendégeknek, hogy megújul Magyarország egyik legrégebbi szállodája, hogy sokadszorra sem érti meg, nem szorulnak ki az úszni vágyók a Szent István Fürdőből,

                             aki a megszüntetésről terjeszt rémhíreket, amikor a Zeneiskola fűtését korszerűsítik, az elmaradt termeket fejezik be 60 milliónkból.

Ez a Kovács.

És Bejó szerint impotencia és látszatintézkedés

                             a Szent István Gimnázium működésének biztosítása,

                             közel 200 utca aszfaltozása, burkolatának felújítása,

                             többezer család, háztartás rákötése a szennyvíz-csatornára ingyen,

                             a Bánomi Áttörés,

                             az Aquasziget, ami a nyitás utáni második évében nyereséges,

                             az Északi Kanonoksor,

                             a felújított Széchenyi tér, szoborcsoportjával, szökőkútjaival,

                             a nyugdíjasoknak adott 5000 forint,

                             három szállodaépítés (amik közül legalább egyet az ő favoritja, Kovács megakadályozna),

                             a bővülő Ipari Park,

                             a letelepedő üzletek,

                             a Mária Valéria híd, a Nagy-Dunai elkerülő út, a Szent Erzsébet híd, a felújítot Árok utca, a Hősök terei körforgalom,

                             az új mentőállomás és ügyeleti központ...

Ó, hát a demokrácia...

...nem megy Horváthéknál. Na, majd Britanniában nézzen körül jól. Megy viszont a feudalizmus. A pénzes úrnak vazallusa van, az megtesz neki ezt-azt. Például írogat. Még nem kapitalitzmus ez, mert a minőség nem fontos. Vagy csak Misi nem tud különbséget tenni jó írás és rossz írás között. Bejó nagy-nagy szerencséjére.

 

Szólj hozzá!

Dolgok mélye, az ördög körbeérő körei, filózgatnak az olvasók - levelekből tallózunk

2008.10.08. 18:35 Esztergomi Tükör

Mert az olyan úrias. A tegnap a zeneiskolával kapcsolatos üzenet levélírásra ösztönzött sokakat. Köszönjük! Írjanak továbbra is, magunk is jobban kedveljük ezt a társasági formát, mint az e-mailt, posztolást, kommentelést, fórumozást.

Nagycsaládosok és Szent Miklós Program

Első levél-idézetünk arra hívja fel a figyelmet, hogy „polgári ellenjelölt”-ünk (mostantól „p. e.”) nagycsaládosként mutatkozott be. Meg is kérdezi tőle,

"...vajon nem kellett volna megemlékeznie, főleg fideszesként arról, hogy január óta nagycsaládosként gyermekeinek ingyenesen biztosítják a zeneiskolai oktatást."

Bizony, tesszük hozzá, éppen annak a Szent Miklós Programnak a kibővítése nyomán, amit a „p. e.” és csoportosulásának tagjai által oly igen támadott Meggyes Tamás polgármester hozott létre Esztergomban, illetve bővít. A levél rámutat: tisztességtelen magatartás, amit a „p. e.” tanúsít. Elgondolkodunk ezen.

Gondolkodunk, és közben megkérdeztük a Városházát, hogy is van ez.

Íme, a válasz.

Szólj hozzá!

Válaszféle egy ex-Fideszesnek

2008.10.06. 18:00 Esztergomi Tükör

Egy, a fideszből éppen kizárás alatt álló személy publikál egy, a fideszes polgármestert (Meggyes Tamás, Fidesz-KDNP) és a fidesz-kdnp-s többséget élesen kritizáló újságban. Egy olyan újságban, ami kétoldalas interjúban szólaltat meg egy esztergomi vállalkozót. Utóbbit is éppen mostanában zárja ki tagjai közül a Fidesz Esztergomi Szervezete. Utóbbi vállalkozó rögtön a címlapon, majd a másodikon is hazugsággal rágalmazza meg Meggyes Tamást. Előbbi kizárt két helyütt is leszögezi, milyen egyetértésre is jutott ő és Knapp János Pál alpolgármester azon a fórumon, amit az alpolgármester hívott össze, hogy választóival megbeszélje kerületük és Esztergom ügyeit.

Nyuszi, hopp!

A kizárt szenttamási, Kovácsiban hát mit keresett, azon kívül, hogy magával vitte lapjuk fotósát, nem tudtuk sokáig. Persze volt, aki arra tippelt, hogy ebből még önfényezés lesz az ellenzéki sajtóban, de mások a kizárt gyenge verbális szereplését látva azt mondták: most kell leszámolnia a polgármesteri illúziókkal, mert megszólalásai inkább viccesen tájékozatlanok voltak, ha már röhejesen szerencsétleneknek nem is neveznénk. Szerkesztőségünk egyrészt borzasztóan jóindulatú, másrészt kispolgáriasan elzárkózik attól, hogy az önartisztikus hülyeségen, egy önhitt magánpolitikus esetlen csetlés-botlásán hangosan (nagybetűsen) röhögjön.

Gondoltuk, elég lesz az a kínos helyzet, ami a spontánmegjelenő áljobboldali műcivil polgármesteraspiráns körül kialakult a Géza fejedelem ebédlőjében. Okuljon belőle.

Nem, nem volt elég. Nem az.

Hát akkor válaszoljunk

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása